A búcsúztatón részt vett Orbán Viktor miniszterelnök; Kövér László, az Országgyűlés elnöke; Áder János volt köztársasági elnök; Varga Zs. András, a Kúria elnöke és Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Such György, az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója beszédében úgy fogalmazott: búcsúzik az "éles eszű, szenvedélyes embertől, a szorgalmas, fegyelmezett és lelkiismeretes munkatárstól, aki kifogyhatatlan energiával mindig a tökéletességre törekedett. " "Bármibe fogtál, azt teljes erőbedobással csináltad, és a siker érdekében bárkivel szembe szálltál" - tette hozzá.
Azt mondta, Wachsler Tamás példás precizitással végezte el a rá bízott ügyeket, bosszantotta a tudatlanság, a hozzá nem értés és a hányavetiség. "Sosem a probléma, hanem mindig a megoldás részese voltál" - hangsúlyozta.
Such György felidézte: Wachsler Tamás volt az, akinek feltűnt, hogy az Országház homlokzatán lévő városcímereken "valami nem stimmel. "
"Rajtad kívül ezt száz évig senki nem vette észre, és nagy eséllyel újabb száz évig nem tűnt volna fel senkinek" - jegyezte meg.
A főigazgató szavai szerint Wachsler Tamás a nagyszabású feladatok megoldása során kifogyhatatlan volt az ötletekből. Egyben "kreatív alkotó" is volt, aki fotósként is kivételes művészi tehetséggel tudta megörökíteni a pillanatokat - fűzte hozzá.
Such György kitért arra is, hogy Wachsler Tamás egyenes ember volt, akit minden porcikájában felháborított a kétszínűség, a hazugság és a teljesítmény nélküli magamutogatás.
Hozzátette: méltósággal fogadta el a kíméletlen betegség tényét. "Elégedett emberként távoztál közülünk, aki az utolsó evilági hétvégéjén is nagyokat tudott nevetni" - emlékezett az elhunytra.
Pintér Ambrus atya, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanára búcsúbeszédében azt hangsúlyozta: az emlékezés elrendezi a múltat, élhetővé teszi a jelent, és járhatóvá teszi utunk folytatását. Felidézte, hogy Wachsler Tamás a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tanult, ahol még mindig megvan a tabló a falon, ami az emlékét őrzi. A gyermekkor és felnőttkor határán mindenki számára meghatározó az a négy esztendő, s ezt a különösen fontos időszakot Wachsler Tamás a bencések intézményében töltötte. Az atya beszédében kitért az utolsó vacsora történetére is, jelezve azt, hogy a búcsúztató másnapján, Nagycsütörtökön a keresztény világ az utolsó vacsora emlékét fogja felidézni. Erről János ír legrészletesebben az evangéliumában - mondta, majd az iskolaévekkel párhuzamba állítva kiemelte: sokféle életkorú, társadalmi helyzetű, temperamentumú ember ült ott az asztalnál, akik különbözőségeik ellenére "közös utat jártak Jézussal. "
A család nevében az elhunyttól testvére, Vermes Péter is elbúcsúzott.
Wachsler Tamás építészmérnök, volt országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója életének 60. évében hunyt el.
1965-ben született Miskolcon egy négygyermekes családban, általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1984-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1993-ban szerzett diplomát. 1988 áprilisában elsők között lépett be a Fideszbe, a műegyetemi csoport alapító tagja és vezetője volt. 1989 augusztusában részt vett a prágai Vencel téren tartott antikommunista tüntetésen, majd nyolc napig éhségsztrájkot folytatott Csehszlovákia budapesti nagykövetsége előtt, így tiltakozva a tüntetés szétverése és a résztvevő magyar fiatalok őrizetbevétele ellen.
Az 1990-es országgyűlési választáson a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi listájáról szerzett mandátumot, az Országgyűlés alakuló ülésén korjegyző volt. A honvédelmi bizottság és a nemzetbiztonsági bizottság tagja, majd utóbbinak 1993-tól 1994-ig elnöke volt. Az 1994-es országgyűlési választáson ismét pártja Borsod-Abaúj-Zemplén megyei listájáról jutott a parlamentbe, ahol a honvédelmi bizottság alelnöke, majd 1995-től tagja volt. 1998-tól 2000-ig a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt, majd visszatért eredeti szakmájához, és a Budapest Aréna projektigazgatója lett.
A 2002-es önkormányzati választáson Szentendrén önkormányzati képviselővé választották, majd 2006-ban visszavonult a politikától és építészmérnökként dolgozott. 2012-től előbb az Országgyűlés Hivatalának munkatársaként, majd 2017-től a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatójaként irányította a Kossuth Lajos tér, majd az Országház tágabb környezetének építészeti megújítását. A nemzet főterének és az Országház látogatóközpontjának átadása után a Wellisch-palota és a Balassi Bálint utcai Tisza Lajos Irodaház rekonstrukcióját, majd a Szabad György Irodaház megépítését irányította. Nevéhez fűződik a Vértanúk tere helyreállításának irányítása, valamint építészeti ötletgazdája volt a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének.
Szenvedélyesen szerette az Országház épületét, társszerzője volt a "A nevezetes magyar Országház és a tér, ahol áll" című könyvnek. Szívügye volt az Országház tervezett belsőépítészeti újjászületése, valamint a Kossuth téri Igazságügyi Palota és Agrárminisztérium épületeinek folyamatban lévő megújulása.
Idén március 15. alkalmából az első demokratikusan választott Országgyűlésben végzett munkája, valamint a Kossuth Lajos tér és környéke rekonstrukciójának előkészítése és megvalósítása érdekében folytatott kiemelkedő vezetői tevékenysége elismeréseként Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Érdemrend polgári tagozat kitüntetésben részesítette.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!