Életfogytig tartó szabadságvesztést kaphat a várandós feleségét halálra szurkáló szegedi férfi

Belföld, 2022.12.21

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb büntetést indítványozott azzal a férfival szemben, aki halálra szurkálta alvó várandós feleségét.

Véres kés A férfit a bíróság korábban nem jogerősen 20 év fegyházbüntetésre ítélte.

A férfit olyan téveszme gyötörte, mely szerint megfigyelik, a telefonját lehallgatják, amely mögött feleségét sejtette. A férfi 2020. november 6-án felébredt szegedi lakásában, majd tudatzavart állapotban magához vett egy konyhakést és azzal az alvó asszonynak esett, majd mintegy 30 alkalommal nagy erővel megszúrta. A nő a támadás hatására felébredt, megpróbált védekezni a szúrások ellen, de a helyszínen életét vesztette, ahogyan 28-32 hetes magazata is. A kiérkező mentők egyikük életét sem tudták már megmenteni.

A Szegedi Törvényszék a férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen sértett sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, azzal a kitétellel, hogy feltételesen sem helyezhető szabadlábra.  

Az ítélet nem emelkedett jogerőre, mivel ellene az ügyészség további bűncselekmény, a magzatelhajtás bűntettének megállapításáért és a kiszabott szabadságvesztés súlyosításáért, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásáért, a férfi és védője a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészség fellebbezését fenntartotta, és az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a férfi cselekményének további magzatelhajtás bűntettekénti minősítését, valamint a kiszabott szabadságvesztés életfogytig tartó szabadságvesztésre történő súlyosítását indítványozta azzal, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.

A továbbra is letartóztatásban lévő férfi ügye a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!