Elfogadták a szegedi önkormányzat költségvetését

Belföld, 2022.02.19

79,9 milliárd forintos főösszeggel pénteki ülésén elfogadta a szegedi közgyűlés az önkormányzat költségvetését.

Szegedi városháza A rendeletet 18 képviselő támogatta, a Fidesz és a KDNP képviselői nemmel szavaztak.

A költségvetésben 6,33 milliárd forint céltartalékot és 54,33 millió forint általános tartalékot határoztak meg.

Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester a vita során kifejtette, 2020 óta tovább szűkül az önkormányzatok pénzügyi mozgástere. A szegedi önkormányzat idén 1,9 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizet. Az önkormányzat számára 3 milliárd forint kiesést okoz a kis- és közepes vállalkozások helyi iparűzésiadó-kedvezménye, további félmilliárd forintot pedig a gépjárműadó elvonása.

Idén 15 százalékkal, 1,2 milliárd forintra növelik a rászorulók közvetlen támogatására szolgáló - teljes egészében saját forrásból megteremtett - szociális alapot. Az önkormányzat - részben cégein keresztül - a város egyik legnagyobb munkáltatója, 5300 alkalmazottat foglalkoztat. A minimálbér és a garantált bérminium emelése mellett a bértorlódásból eredő bérfeszültség csökkentésére egymilliárd forint forrást szán saját forrásból az önkormányzat - tudatta a politikus.

Az elmúlt években 2 milliárd forint önkormányzati forrásból 700 bérlakást újítottak föl, és adtak bérbe a piaci ár negyedéért, ötödéért. A program idén is folytatódik - közölte a polgármester.

Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester közölte, az előző évhez képest mintegy 600 millió forinttal növekednek az önkormányzat energiaköltségei, ez jórészt a helyi közösségi közlekedés működési költségeit érinti.

A költségvetés készítésénél az iparűzésiadó-kiesés részleges kompenzálására 1,95 milliárd forint kormányzati támogatással számoltak, ami - 350 millió forint önkormányzati forrás mellett - a helyi buszközlekedést nyújtó Volánbusz Zrt. kiadásait fedezi - mondta a politikus.

Beruházásra mintegy 13 milliárd forintot fordítanak, ebből 2 milliárdot tesz ki a bölcsődék, 1,9 milliárdot az óvodák épületeinek korszerűsítése, 7,76 milliárd forintot pedig az infrastrukturális fejlesztések, a belterületi csapadékvízelvezető-rendszer bővítése, a Science Park Szeged megközelítését javító útépítések, illetve a kerékpárút-hálózat bővítése - közölte.

Haág Zalán (KDNP) emlékeztetett rá, a kormány 29 milliárd forint adósságot vállalt át a szegedi önkormányzattól, ezzel évente 1-2 milliárd forint adósságszolgálattól megszabadítva a várost.

A kis- és közepes vállalkozások iparűzésiadó-kedvezménye idén 3 milliárd forintos többletforrást biztosít a szegedi cégeknek, hozzájárulva ezzel a munkahelyek megőrzéséhez - mondta a képviselő.

Szegeden kormányzati beruházásban nyolc évtizede nem látott nagyságú egészségügyi és sportfejlesztés valósult meg az elmúlt években - hangsúlyozta a politikus.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!