A terézvárosi önkormányzat kedden közölte az MTI-vel: a kezdeményezés célja, hogy az életkorukból, egészségi állapotukból adódóan nehezebben mozgó lakosok könnyebben intézhessék hivatalos ügyeiket, juthassanak el egészségügyi vizsgálatokra, kezelésekre, "hogy Terézvárosban ezáltal még jobb legyen idősnek lenni."
Az Időstaxit a VI. kerületben élő 60 év felettiek vehetik igénybe egyebek közt egészségügyi intézmények felkereséséhez, hivatalos ügyek személyes jelenlétet igénylő intézéséhez, bevásárláshoz vagy éppen szociális intézménybe költözéshez - írták.
Az Időstaxi használatához a tervezett utazás előtt öt nappal, hétköznap 10 és 14 óra között kell jelezni az igényt a 06 (70) 938-3833-as telefonszámon - tudatták, hozzátéve: a szállítás a kerület határain belül ingyenes, a főváros területén belül pedig ezer forintot kell fizetni érte.
Kitértek arra is, hogy a szolgáltatást biztosító Terézvárosi Gondozó Szolgálat az orvosi vizsgálatokhoz vagy az ügyintézéshez szükség esetén kísérőről is gondoskodik.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!