Elkészült Békéscsaba komplex energetikai programjának első üteme

Belföld, 2022.11.23

Előremutató, innovatív elképzelés volt Békéscsabán 2016-ban komplex energetikai programot megfogalmazni, a részben elkészült beruházásoknak köszönhetően ugyanis a város valamivel könnyebben vészelheti át az energiaválságot - hangzott el a Modern Városok Programban (MVP) megvalósuló, Smart Grid I. ütem zárórendezvényén szerdán a békéscsabai Sportcsarnokban.

Nagy Ferenc (Hajrá Békéscsaba Egyesület) alpolgármester emlékeztetett, 2016-ban állapodtak meg egy komplex energetikai programról Orbán Viktor miniszterelnökkel. Ennek már megvalósult a közvilágítás korszerűsítési része, így a mintegy 11 ezer városi lámpatestből csak 604 olyan van, amely nem LED-es technológiával működik. Öt-hat éve mintegy 3 millió kilowattóra volt Békéscsaba éves közvilágítási energiaigénye, mára ez 2 millió 200 ezer kilowattórára csökkent - mondta.

A program másik része a 3,66 milliárd forintból megvalósított úgynevezett Smart Grid I., amelyhez a kivitelező Infoware Zrt. kiépített három, összesen 3240 panelből álló, 1,3 kilowattpeak teljesítményű napelemparkot, egy okos hálózati irányító- és vezérlő rendszert, valamint 2,435 megawattóra kapacitású akkumulátoros energiatárolót. Ezzel kielégítik a sportcsarnok, a vívócsarnok és a készülő másik nagy beruházás, a geotermikus termálkút szivattyúinak villamosenergia-igényét.

A termálvízből nyert hőenergiával látják el várhatóan a következő fűtési szezontól a CsabaPark és a sportcsarnok épületeit, az Előre-pályát, az atlétikai öltözőt, a súlyemelőklubbot, a teniszklubbot, valamint a városi gyermekélelmezési intézményt.

A napelemes rendszert úgy tervezték, hogy a jövőben esetlegesen megépülő multifunkcionális sportcsarnok és uszoda áramellátását is biztosítsa; így az MTI információi szerint a rendszer a nyári hónapokban körülbelül 450-500 ezer kilowattnyi értékesíthető felesleget termel.

Kertész Sándor, az Infoware Zrt. vezérigazgatója a rendezvényen megjegyezte, a geotermikus hőnyerés projektbe befektetett villamos energia négy-ötszörösét lehet hőenergia formájában kinyerni, van tehát létjogosultsága a beruházásoknak.

Nagy Ferenc elmondta, Békéscsaba teljes napelemtermelő kapacitása 2,1 megawatt, számos önkormányzati épületre telepítettek háztartási méretű napelemparkot. "Így könnyebben vészelhető át a jelenlegi időszak" - fogalmazott.

Hozzátette, az önkormányzat szeretné a Smart Grid II. ütemét is megvalósítani, amely egy másik napelempark lenne, az azzal megtermelt energiával töltenék a jövőben vásárolni tervezett elektromos buszokat. Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a kormányzat támogatni fogja azt a programot is, amely eredetileg is szerepelt az MVP-megállapodásban.

Ugyanakkor kisebb napelemes beruházásokat az önkormányzat saját forrásból is fog végrehajtani, mert szükség van az energiamegtakarítás növelésére - hangsúlyozta az MTI kérdésére.

Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő a rendezvényen úttörő kezdeményezésnek nevezte a mintegy 17 milliárd forintosra tervezett komplex energetikai programot, amely szavai szerint mára több önkormányzat számára mintaprojektté vált.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, egyeztetett az energetikáért felelős államtitkárral a békéscsabai projekt kiterjesztéséről. Úgy fogalmazott, "a kormányzati struktúra átalakítása nem rontja a pozíciókat".

Hozzátette, készül a kormány számára egy stratégia Magyarország geotermikus energiafelhasználásának lehetőségeiről. "Abban a békéscsabai szerepelni fog" - mondta, hangsúlyozva, hogy a megvalósításához bizonyosan szükség lesz uniós forrásra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!