Elkezdődött a hódmezővásárhelyi villamosvonal tesztelése

Belföld, 2020.12.02

Elkezdődött az ország első tram-train (vasútvillamos) rendszerének részeként épült, több mint 3,8 kilométeres hódmezővásárhelyi villamosvonal tesztelése - közölte Mucsi László projekttanácsadó szerdán a helyszínen.

Elkezdődött a hódmezővásárhelyi villamosvonal tesztelése A szakember újságíróknak elmondta, több mint száz év óta ez az első olyan villamospálya-építés Magyarországon, amely olyan városban valósult meg, ahol korábban nem közlekedett ilyen jármű.

Hódmezővásárhelyen 3850 méteres egyvágányú villamospálya épült öt kitérővel és hat megállóval, valamint a kapcsolódó 600 V-os egyenáramú felsővezeték-hálózattal. A pálya a hódmezővásárhelyi nagyállomásról indul és Népkert állomásnál csatlakozik a nagyvasúti pályához. A szerelvények 22 kilométer után érkeznek meg Szeged-Rókus megállóhelyre, ahonnan az 1-es villamosvonalán haladnak majd a Tisza-parti városban - tudatta Mucsi László.

A tram-trainnek köszönhetően a hódmezővásárhelyiek sokkal gyorsabban érhetik majd el a szegedi oktatási és egészségügyi intézményeket, munkahelyeket, intézhetik ügyeiket a szomszédos városban. Az autóbusz és a személyautó helyett sokan választják majd a vasútvillamost - mondta a projekttanácsadó.

A beruházás részeként Hódmezővásárhelyen 94 P+R parkolót és 900 kerékpártárolót alakítottak ki - tudatta a szakember.

Kanda Imre főmérnök elmondta, a hódmezővásárhelyi villamospálya kivitelezése 95 százalékban elkészült, így elkezdődhetett a tesztelése. A Szegedi Közlekedési Társaság MIII-as pályaszámú, dízel-elektromos üzemű karbantartó villamosa péntekig próbálja ki a pályát szerdán dízel, csütörtökön elektromos üzemben.

A tesztelés január végén folytatódik, amikor várhatóan megérkezik a Stadler által gyártott tram-train szerelvények első prototípusa. A 37 méter hosszú, hetventonnás, dízel-elektromos üzemű járművek 216 utast szállíthatnak majd - közölte a főmérnök.

Három prototípus érkezik összesen, ezeknek egyenként legalább 15 ezer kilométert kell hibamentesen futniuk a szükséges engedélyek megszerzéséhez - tudatta a szakember.

A tervek szerint márciusban kezdődik a beruházás műszaki átadása, majd jövő ősszel indulhat el a menetrendszerű közlekedés a két város között - mondta Kanda Imre.

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. honlapján szereplő adatok szerint a hódmezővásárhelyi villamospálya, illetve szegedi nagyvasúti és villamospályát összekötő szakasz kivitelezését a Strabag Vasútépítő Kft. végzi, a projekt költsége 8,974 milliárd forint.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Elkezdődött a hódmezővásárhelyi villamosvonal tesztelése Elkezdődött a hódmezővásárhelyi villamosvonal tesztelése Elkezdődött a hódmezővásárhelyi villamosvonal tesztelése
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!