TV műsor

Ellenzék: igazságot szolgáltatunk a rokkantnyugdíjasoknak

Belföld, 2021.04.28

A rokkantnyugdíjak rendszerének megváltoztatását, a 2012-es reform okozta károk megtérítését ígérték közös szerdai online sajtótájékoztatójukon ellenzéki politikusok.

Többen is aljasságnak, gyalázatnak, gaztettnek nevezték, ami ezzel a társadalmi csoporttal az elmúlt kilenc évben történt, és jó irányba tett, de nem elégséges lépésként értékelték a parlament kevéssel korábban meghozott döntését az ötszázezer forintos kompenzációról.

Hangsúlyozták: azért szavazta meg az ellenzék egységesen a javaslatot, mert a rokkantnyugdíjasok nehéz körülmények között élnek, nekik minden forint számít.

Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője előlegnek nevezte a kompenzációt, hozzátéve, kormányra kerülve újra fogják számolni, kinek mekkora összeg jár.

Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke úgy vélekedett: az elfogadott törvénnyel a kormány sokkal inkább elvesz, mint ad, hiszen a félmillió forint messze nem fedezi a csökkentett ellátást kapó rokkantnyugdíjasok valódi kárát.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke arról beszélt: a kompenzációra szánt összeg ötszörösére volna szükség a teljes kártalanításhoz.

Hozzátette, néhány luxusberuházás - köztük a Városliget átalakítása, a vadászati világkiállítás vagy az új MotoGP-pálya építése - törlésével elő lehet teremteni a szükséges forrást.

Ez a törvény nem megoldás a helyzetre; valami minimális kártalanítást jelent, de a probléma úja fog születni - jelentette ki, a rokkanttá minősítés kritériumrendszerének átalakítását szorgalmazva.

Csordás Anett, a Momentum és a C8 - Civilek Józsefvárosért Egyesület szociális ügyekért felelős politikusa kijelentette, a rokkantnyugdíjak csökkentésével olyan tartozás keletkezett, amit visszamenőleg, kamatostul kell megfizetni az érintetteknek.

Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője azt hangoztatta: a most elfogadott törvény nem kárpótol igazából, hiszen sem az anyagi, sem a lelki károkat nem ellensúlyozza.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese a kompenzáció kifizetésének időzítése kapcsán a kormányoldal elképesztő cinizmusáról beszélt. Szerinte a Fidesz azt gondolja, hogy néhány százezer forinttal megveheti azoknak a szavazatát, akik milliókat veszítettek a rendszer átalakításán.

A témában a parlamentben szerdán elfogadott törvénymódosítás szerint azok a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő emberek, akiknek - a rokkantnyugdíjak rendszerének átalakításával összefüggő, 2012-től új alapokra helyezett - felülvizsgálatot követően alacsonyabb lett a juttatásuk, mint 2011 decemberében volt, 500 ezer forintos egyösszegű kompenzációt kaphatnak, ha 2022. február 28-áig nyilatkoznak arról, hogy az ellátási összeg csökkenésével összefüggésben további igényük nincs.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!