Emberölés előkészülete miatt két év nyolc hónap büntetésre ítélt egy nőt a Győri Ítélőtábla

Belföld, 2020.09.16

Emberölés előkészületének bűntette miatt jogerősen két év nyolc hónap fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla szerdán egy nőt, aki több embernek is megbízást adott az őt korábban elítélő bíró megölésére - tájékoztatta a táblabíróság szóvivője az MTI-t.

Ferenczy Tamás elmondta, hogy az ítélettel helybenhagyta a másodfokú bíróság az első fokon eljáró Győri Törvényszék ítéletét. A nő feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

A vádirat szerint az 54 éves vádlott többnyire vagyon elleni bűncselekmények miatt hat alkalommal volt büntetve. Utoljára kifosztás miatt, mint többszörös visszaesőt három és fél év fegyházbüntetésre ítélte a Veszprémi Törvényszék 2016 márciusában.

Büntetéséből tavaly február 20-án szabadult, majd elhatározta, hogy a jogerős büntetést kiszabó bírói tanács elnökét megöli.

A nő tavaly augusztusban többször is megfigyelte a bírót, majd szeptemberben fenyegető levelet küldött neki a törvényszékre.

A vádlott egy 9,6 centiméter pengehosszúságú kést is vásárolt és több embernek is megbízást adott Veszprémben a bíró életének kioltására.

A vádlott végül tavaly szeptember 14-én bejelentette a rendőrségen emberölési szándékát.

A Győri Ítélőtábla bírói tanácsa egyetértett a törvényszék bizonyíték értékelésével, azzal, hogy a fenyegető levél megírása, a kés vásárlása, a sértett megfigyelése és mások emberöléssel való megbízása megvalósítja az emberölés előkészülete bűntettet.

Az indoklás szerint a vádlott elszánta magát a bűncselekmény elkövetésére, szándékának komolyságát pedig a sértett szemszögéből kell megítélni. Alaptalanul védekezett azzal a vádlott, hogy elállt volna az elkövetéstől, mert még az első gyanúsítotti kihallgatása során is az emberölési szándékát hangsúlyozta.

Nem fogadta el a másodfokú bíróság azt az érvet sem, hogy a vádlott csak börtönbe akart kerülni a gyógykezelése folytatása érdekében, mert többszörös visszaesőként ezt egy bolti lopással is megtehette volna, ugyanakkor az előzetes letartóztatása ellen is tiltakozott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!