E.ON-szóvivő: folyamatosan dolgoznak a debreceni áramkimaradás helyreállításán

Belföld, 2020.06.30

Az E.ON szakemberei a hétfő esti óráktól folyamatosan dolgoznak a debreceni áramkimaradás helyreállításán - közölte a cég szóvivője kedd délután az MTI tudósítójával.

Losonczi Gergely Debrecen határában egy megrongálódott vezetéktartó oszlop mellett emlékeztetett rá, hogy a hétfő esti viharos szél egy csaknem egy méter átmérőjű fát rádöntött a vezetékekre, bár azok nem szakadtak el, a tartóoszlop meghajlott, jelentősen megrongálódott.

A károsodás miatt mintegy 65 ezer fogyasztó maradt áram nélkül hétfő este, a szakemberek egész éjjel dolgoztak, az áramot a hálózat más részeiről átterelték, így kedd reggelre mintegy 40 ezer fogyasztót vissza tudtak kapcsolni az áramellátásba. Kedden a folyamatos munka eredményeként újabb fogyasztókat kapcsoltak be. Délután még néhány ezer fogyasztónál van áramkimaradás, elsősorban Debrecen keleti és déli területein - mondta a szóvivő.

Losonczi Gergely hozzátette: jelenleg ideiglenes oszlopot építenek a megrongálódott mellett, arra húzzák át a vezetékeket. Amíg véglegesen meg nem javítják a régi oszlopot, ezek a vezetékek juttatják majd el az áramot a fogyasztókhoz, várhatóan kedd este már mindenkihez.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!