Falugondnoki szolgálat indult Nagybarcán

Belföld, 2023.06.02

A Magyar Falu Program keretében falugondnoki szolgálat indult pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Nagybarcán, ahol átadták a falubuszt és a program keretein belül épített szolgálati házat.

Falugondnoki szolgálat indult Nagybarcán Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az ünnepélyes átadón elmondta, hogy országszerte már félezer szolgálati házat adtak át, csak Borsodban hatvanat.

A Magyar Falu Programmal demográfiai fordulatot is szeretnének elérni - közölte. "Szülessen minél több gyermek a falvakban!" - fogalmazott a kormánybiztos, aki arra bíztatta a szolgálati ház leendő használóját, hogy alapítson ott családot, mert az ingatlan kiválóan alkalmas rá.

A falugondnoki szolgálatról elmondta, hogy amikor elindították, az állami támogatást a maximum 600 lelkes települések vehették igénybe. Az ennél kicsit népesebb települések azonban egymás után jelezték, hogy szeretnének ilyen szolgáltatást.

Ezért döntött úgy a kormány, hogy ezt a 600 fős határt először 800-ra, majd tavaly 1000-re emelte. Ennek köszönhetően jöhetett létre most Nagybarcán is ez a szolgáltatás, amelynek egyik fontos eleme a falubusz - közölte Gyopáros Alpár.

"Nemcsak falubuszokat adunk és az érintettek körét bővítjük, hanem az állami támogatás mértékét is" - mondta a kormánybiztos. Amikor a falugondnoki szolgálat elindult, akkor a települések évi 2,5 millió forintot kaptak, ami mára 4,5 millió forintra emelkedett. "A kormány felismerte, hogy a falugondnoki és tanyagondnoki szolgálatok milyen fontos munkát végeznek" - tette hozzá Gyopáros Alpár.

Országosan már több mint 1200 falubuszt, illetve tanyabuszt sikerült beszerezni az elmúlt néhány évben - mondta.
(MTI)

Galériánk

Falugondnoki szolgálat indult Nagybarcán Falugondnoki szolgálat indult Nagybarcán
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!