Fegyverropogás a Rendőrségi Nyílt Napon

Belföldi hírek, 2024.10.05

Egyértelműen a "kommandósok" és a kutyák vitték a prímet a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyílt napján, amelyre szombaton került sor a Hunyadi téri Kiképző Központban.

Rendőrségi Nyílt Nap Szegeden
A hétvégén a rendőri szakma szépségeivel és kihívásaival ismerkedhettek meg az érdeklődők Szegeden. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság célja a rendezvénnyel egyértelműen az volt, hogy az emberek betekintést nyerhessenek a rendőrség munkájába, hiszen megannyi érdekességet rejt a rendőri hivatás. Az egyenruhások a nyílt nap keretében közvetlenebb kódon, kötetlenebb keretek között beszélhetnek szakmájuk szépségéről.  

A Hunyadi téri Kiképző Központban megtartott eseményre több százan voltak kíváncsiak és ami meglepő, talán túlsúlyban voltak a lány gyermekek, akik bizony még a fegyverropogástól sem ijedtek meg. Egy kisfiúnak pont a rendezvényen esett ki a tejfoga, azonban hamar feledtette a fájdalmat az a rengeteg program, amelyet a rendőrség az egykori Dózsa-pályán kínált.  

A kapunyitást követően a Készenléti Rendőrség zenekara adott elő egy rövid műsort, majd a szolgálati kutyák bemutatója következett. A négylábú rendőrségi munkatársak nagyon hűségesek gazdájukhoz és szinte soha nem tévednek, amikor például egy kábítószerrel teli zacskót kell kiszagolni.  


A gyerekek körében nagyon népszerűek voltak a kutyás programok, akár csak a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának bemutatója. Az alosztály tagjai nem a klasszikus értelemben vett kommandósok, azonban nagyon szakszerűen és gyorsan tudnak ártalmatlanítani egy veszélyes bűnözőt, amennyiben erre szükség van. A nap folyamán kétszer is számot adtak tudásukból, amelyre több mint százan voltak kíváncsiak. A vaktöltények hüvelyeinek pedig a gyermekek örültek a legjobban, akik a bemutatókat követően megkaparinthattak egy-egy ilyen értékes ereklyét.  

A résztvevők több játékos feladatot is kipróbálhattak a nap folyam, mint például a szabadulószoba, biztonsági öv szimulátor, sőt a bátrabbak a Balesetmegelőzési Bizottság ügyességi pályáján is próbára tehették gyakorlati KRESZ tudásukat.  

A legkisebbeket pedig állatsimogató várta a Szegedi Vadaspark jóvoltából.  
(Webrádió)

Címkék

Rendőrségi Nyílt Nap
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!