Felavatták Simándy József szobrát Szegeden

Belföld, 2019.07.26

Felavatták Simándy József operaénekes bronz mellszobrát, Kelemen Kristóf alkotását Szegeden a Dóm tér Nemzeti Pantheonjában pénteken, a Szegedi Szabadtéri Játékok újraindításának 60. évfordulója alkalmából.

Felavatták Simándy József szobrát Szegeden Kozma József, a szegedi közgyűlés kulturális bizottságának elnöke avatóbeszédében elmondta, hogy Simándy József az 1945/1946-os évadban Vaszy Viktor hívására érkezett a Tisza-parti városba a Szegedi Nemzeti Színház kórusába.

Magánénekesként a Carmen Don Joséjának szerepében léphetett először színpadra 1946-ban. 1959-ben Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójával indult újra a Szegedi Szabadtéri Játékok, a címszerepben az operaénekessel. Simándy József 1978 nyaráig a fesztivál 41 előadásban játszott főszerepeket. Emlékét a többi közt a kétévente megrendezett, a nevét viselő országos énekverseny őrzi Szegeden.

Szinetár Miklós, a Magyar Állami Operaház címzetes főigazgatója felidézte, hogy először 1951-ben, még egyetemi hallgatóként találkozott Simándy Józseffel, akivel később a Szegedi Szabadtéri Játékok sok előadásán dolgoztak közösen.

A Szegedi Szabadtéri Játékok Európa egyik fontos kulturális eseménye, melyről nem lehet beszélni az azt megteremtő művészek, köztük Simándy József nélkül, akinek neve hosszú évekig egybeforrt a fesztivállal - mondta a rendező.

Szinetár Miklós hangsúlyozta, hogy Simándy József egyszerre volt európai polgár és mélyen magyar, egyaránt felejthetetlen alakításokat nyújtott a világ operairodalmának főszerepeiben és Erkel Ferenc Bánk bánjának címszerepében is.
(MTI)

Galériánk

Felavatták Simándy József szobrát Szegeden Felavatták Simándy József szobrát Szegeden Felavatták Simándy József szobrát Szegeden
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!