TV műsor

Férfi kézilabdakupák - Javier Sabaté szerint nincs gyenge pontja a Szegednek - ELŐZETES

Belföld, 2019.03.22

Javier Sabaté, a lengyel Wisla Plock vezetőedzője, korábbi magyar szövetségi kapitány úgy fogalmazott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának hétvégi, első mérkőzései előtt, hogy nincs gyenge pontja ellenfelüknek, a Szeged csapatának.

"A legjobb magyar csapatról van szó, amely ebben a szezonban komplett, vagyis nincs gyenge pontja, és a négyes döntőbe jutás a célja. Mindent meg fogunk tenni, hogy megakadályozzuk ezt" - idézi a Wisla Plock honlapja a spanyol szakvezetőt.

A párharc tétje a negyeddöntőbe jutás, az első meccset vasárnap 16 órától rendezik Plockban.

Javier Sabaté a honfitársa, Carlos Ortega másodedzőjeként 2012-ben érkezett a Telekom Veszprémhez, ahol 2015-től két idényen keresztül vezetőedzőként dolgozott. Irányításával a csapat a Bajnokok Ligájában előbb második, majd harmadik lett, a SEHA Ligában egy arany- és egy ezüstérmet nyert, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig mindkét szezonban megnyerte.

A magyar válogatottat 2016 és 2017 között bő egy évig irányította szövetségi kapitányként. Ebben az időszakban a nemzeti együttes kijutott a franciaországi világbajnokságra - ahol az olimpiai bajnok Dánia búcsúztatásával a negyeddöntőig jutott -, majd a horvátországi Európa-bajnokságra is.

Sabaté emlékeztetett: a szegedi klubnál hatéves tervben gondolkodnak, amelynek végén a BL-győzelem a cél, és öt esztendő elteltével remekül haladnak, tavaly bajnokok lettek, idén pedig kétszer is legyőzték a nagy rivális veszprémieket.

"Nagy előnyük, hogy kizárólag minőségi játékosaik vannak, és rendkívül tudatosan felépített csapatról van szó" - tette hozzá.

A Szeged és a Wisla Plock legutóbb tavaly augusztusban felkészülési mérkőzésen találkozott: Kaliszban a lengyelek győztek 29-27-re. A magyar csapat 2017 decembere óta veretlen hazai pályán a BL-ben, legutóbb éppen a Plock tudta legyőzni saját otthonában.

A Veszprém, a Balatonfüred és a Tatabánya korábbi kapusa, Borbély Ádám pályára léphet lengyel színekben vasárnap, az egykori veszprémi beálló, a horvát Renato Sulic viszont eltiltás miatt hiányozni fog.

"Biztos vagyok benne, hogy ellenfelünk nagyon készül, hogy meglepetést szerezzen. Nem lesz könnyű a párharc, de nyerni utazunk Plockba. Bizonyítottuk már, hogy tudunk ellenük idegenben is győzni" - idézi a MOL-Pick Szeged honlapja Bánhidi Bencét.

A válogatott beálló úgy vélekedett, a védekezésük egyre hatékonyabb, nem lehet rá panasz, támadásban viszont jobban kell összpontosítaniuk. Meglátása szerint mindent tudnak majd a lengyelekről, mert Juan Carlos Pastor vezetőedző alaposan felkészíti őket.

A horvát kapus Marin Sego szerint elképesztően nehéz meccsek várnak rájuk, mert a lengyeleknek minden posztra vannak jó játékosaik, de csapatként igazán jók.

A Szegedhez hasonlóan a Veszprém is a második helyen zárta a csoportkört, így idegenben kezdi párharcát az alsó ágról érkezett ellenféllel, a portugál Sporting CP-vel szemben. A lisszaboniak házi gólkirálya a BL-ben a spanyol balátlövő Carlos Ruesga, aki 2013 és 2015 között éppen a Veszprémet erősítette.

Nagy László, a veszprémiek csapatkapitánya vasárnap 18 órától pályafutása 250. európai kupamérkőzését játssza, a magyar együttes színeiben pedig a századikat. Az EHF Kupában 1997-ben, a BL-ben három évvel később mutatkozott be, előbbiből egy arany- és egy ezüstérme, utóbbiból pedig két arany- és négy ezüstérme van.

"El kell felejtenünk a Szeged elleni kisiklást, és csak arra szabad összpontosítanunk, hogy kijavítsuk a hibákat, és olyan formát mutassunk, mint korábban a Bajnokok Ligájában" - nyilatkozta a BL honlapján.

Hozzátette, a Sporting CP története során először jutott a legjobb 14 közé a BL-ben, ezért biztosan rendkívül motivált lesz, ahogyan a veszprémiek is, akik tavaly éppen ebben a fázisban esetek ki a dán Skjern HB együttesével szemben.

A visszavágókat jövő hétvégén rendezik.

Az európai szövetség legutóbbi erősorrendjét a Paris Saint-Germain vezeti, a Barcelona a második, a Szeged a harmadik, a BL-ben november óta veretlen Veszprém pedig a negyedik helyen áll.

Az EHF Kupa csoportkörének ötödik fordulójában a Tatabánya szombat este a listavezető horvát RK Nexe vendége lesz, és bravúros győzelme esetén biztosítaná a negyeddöntőbe jutást. A Balatonfüred - amely már nem juthat tovább - vasárnap délután a spanyol BM Logrono La Rioja együttesét fogadja Veszprémben.


A magyar férficsapatok hétvégi programja:

szombat:

-------

EHF Kupa, csoportkör, 5. forduló, B csoport:
RK Nexe (horvát)-Grundfos Tatabanya KC, Nekcse (Nasice) 19.30

Az állás: 1. RK Nexe 6 pont, 2. Tatabánya 5, 3. Hannover-Burgdorf (német) 3, 4. Eurofarm Rabotnik (macedón) 2


vasárnap:

--------

Bajnokok Ligája, a negyeddöntőbe jutásért, első mérkőzések:
Orlen Wisla Plock (lengyel) - MOL-Pick Szeged 16.00
Sporting CP (portugál)-Telekom Veszprém 18.00

EHF Kupa, csoportkör, 5. forduló, A csoport:
Balatonfüredi KSE-BM Logrono La Rioja (spanyol), Veszprém 14.00

Az állás: 1. Füchse Berlin (német) 8 pont, 2. Saint-Raphaël Var HB (francia) 6, 3. BM Logrono La Rioja 2, 4. Balatonfüred 0
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!