Fidesz: a családokat kell támogatni a bevándorlás helyett

Belföld, 2018.11.03

A Fidesz szerint a bevándorlás helyett a családokat kell támogatni.

Selmeczi Gabriella, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten újságíróknak azt mondta: a "Fidesz számára a gyermekek az elsők", ezért üdvözlik, hogy a kormány hamarosan elindítja a gyermekes családok további megsegítéséről szóló nemzeti konzultációt.

Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 2010 óta sorra hozza a gyermekvállalást és -nevelést támogató döntéseket. A Fidesz politikusa elsőként a családi adókedvezmény bevezetését, illetve az adókedvezmény folyamatos bővítését említette, kiemelve, hogy jövőre nő a kétgyermekes családok adókedvezménye. Kitért továbbá arra is, hogy a szülők tavaly átlagosan 277 ezer forintot takaríthattak meg az adórendszeren keresztül. A kormány ugyanis összesen 283 milliárd forintot hagyott a családoknál, húszszor többet, mint a korábbi balliberális kormányok ideje alatt - fűzte hozzá.

A kormányoldal emellett az elmúlt években visszaállította a hároméves gyest, amelynek időtartamát a balliberális kabinetek csökkentettek. A Fidesz-kormány bevezette továbbá a gyed extrát, amely a gyermekvállalás melletti munkavállalásban segíti a családokat. A Fidesz ugyanis alapelvnek tekinti azt, hogy a szülők dönthessék el, a gyermeknevelés mellett hogyan szeretnének dolgozni - tette hozzá.

Selmeczi Gabriella kiemelte: a folyamatos bölcsődei, óvodai és iskolai fejlesztések mellett felmenő rendszerben ingyenesé tették a tankönyveket, a gyermekétkeztetés pedig a szünidőkre kiterjedően is ingyenessé vált a rászoruló családoknak.

A Fidesz politikusa elmondta, a kormánypártok egyedül voltak a családokat támogató parlamenti döntések idején, mivel az ellenzék nem állt a családos emberek mellé, nem támogatták a gyermekvállalást. Megjegyezte, ezzel szemben 2010 előtt mindig a gyermekes családok kerültek a balliberális kormányok megszorító intézkedéseinek központjába.

Selmeczi Gabriella szerint ezért ki kell mondani, hogy ezek a pártok inkább a migrációt, illetve a brüsszeli migrációs politikát támogatják, a parlamentben is "mindig ezért szólaltak fel".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!