Kövér László köszönetet mondott azért, hogy 16 évig az Országgyűlés elnöke lehetett, majd bocsánatot kért, hogy hibáival, mulasztásaival, maga is hozzájárult, hogy ez nem volt elég a folytatás lehetőségének megszerzéséhez.
Mint mondta, meggyőződéssel vallja, hogy közösségüket nemcsak a haza iránti elkötelezettség és a legtisztább szándék vezette mindenkor, hanem, az ország és nemzetépítő munka eredményei történelmi mércével mérve is kiemelkedőek.
Értékelése szerint a 2012 és 2022 közötti időszak volt az első világháború kitörése óta eltelt több mint száz esztendő legsikeresebb, az ország és a családok számára folyamatos és jelentős felemelkedést hozó korszaka. Hozzátette: mindannyian tisztában vannak azzal, hogy mindez nem azt jelenti, hogy hibák, mulasztások vagy gyarlóságok nélkül kormányoztak volna, sőt ellenfeleik azon kritikáját is kész elfogadni, hogy nem kormányoztak jól, nem értek el eleget.
Megjegyezte: kár, hogy az elmúlt 36 évben másoknak még ennyire sem sikerült. Belegondolni is szédítő, hol tartana ma Magyarország, ha a Fidesz vezette kormányok 20 esztendeje lett volna a rendszerváltozás kezdete óta eltelt időszak rosszabbik fele, vagy hol tartana az ország, ha a nemzeti elkötelezettségű polgári kormányzatok törekvéseit - ide értve az Antall-kormányt is - nem próbálták volna kül- és belhonból folyamatosan gáncsolni és minden lehetséges eszközzel és alkalommal lerombolni az elért eredményeket.
Ezt készül tenni az új kormány is, amely szemléletében, törekvéseiben és céljaiban nemcsak méltó örököse a posztkommunista baloldalnak, hanem retorikájának tartalmában és stílusában az alkotmányos demokrácia intézményei, illetve a hagyományos értékek és közösségek - Isten, haza és család, a történelmi egyházaink és a nemzet - iránti radikális ellenszenve és gátlástalansága, a más véleményen lévőkkel szembeni gyűlöletig menő türelmetlensége egyenesen a 19-es bolsevik rémuralom és a Rákosi-éra szellemét idézi
- mondta.
A demokrácia "ungarische Péternek" köszönhetően egy magasabb, az igazi demokrácia kommunizmus előtti utolsó fejlődési frázisába látszik lépni, a proletárdiktatúrába. Az új Lenin-fiúk nem Szamuely páncélvonatán, hanem a cukorhegyiek digitális sztrádáján száguldoznak - tette hozzá.
Úgy fogalmazott, hogy "az orwelli módon Tisztelet és Szabadság nevet viselő párt" azon lelkes támogatóinak , akik a ruszkikban a mi hazánkosokat sejtik, mert azok úgymond olyan nácik, valószínűleg ezek a történelmi párhuzamok sem mondanak semmit, nekik valószínűleg kockás inget hordott a történelemtanáruk. A miénk még nem, ezért mi megtanultuk, hogy minden 133. nap után eljön a 134. is egyszer - fogalmazott, hozzátéve: egyszer minden árulás és gonosztett számon kéretik, ha nem ezen a Földön, akkor máshol, ahol a jogi csűrés-csavarás már nem segít.
Értékelése szerint "a posztkommunizmus sivatagában való vándorlás" 40 éve lassan végéhez érkezik, felnőtt egy új generáció, amelynek már nem a kommunista diktatúra jelenti a viszonyítási pontot. Hibát követnének el, ha ezért kárhoztatnánk őket, mint ahogy ők is súlyosan tévednek, ha az előttük járóknál különbnek és okosabbnak hiszik magukat.
Kövér László szerint nem világos, hogyan lehet visszaszerezni az egyéni és közösségi, szellemi szuverenitásukat azokkal szemben, akik a digitális eszközrendszert egy újfajta totális uralom kiépítésére használják világszerte. Ha nem akarjuk, hogy utódainkban a sötétség erői uralkodjanak rajtunk, meg kell találnunk erre is a választ - fogalmazott.
Hozzátette: nehéz idők jönnek, az a külföldről "idemanipulált" csapat, amelyik veresége esetén kész lett volna ukrán mintára vért is ontani, verejtékes könnyáradatot hoz majd hazánkra. Kiárusítják és kiszolgáltatják az országot azoknak az idegen érdekköröknek, amelyek ki akarják fosztani. Ahogy tehették ezt gátlás nélkül a 2010-et megelőző időkben is.
"De mi ezt is túl fogjuk élni, ahogyan túléltük a tatár, a török, a német és a szovjet pusztítást és elnyomást is. Újjá fogjuk építeni az országot, ahogyan legutóbb 2010 után is tettük" - ígérte. Szerinte a legnehezebb a mentális pusztítás helyrehozása lesz, amelyet a brüsszeli bábok már eddig is okoztak, s még okozni fognak.
Rámutatott: ahogy Gyurcsány 2006-ban, úgy "ungarische Péter" is már a győztes választás másnapján elvesztette a következőt, ezt ő is tudja. Ahhoz azonban, hogy a magyarok többségének bizalmát újra megszerezve azt a Fidesz-KDNP nyerhesse meg, még hosszú, nehéz, munkával és küzdelemmel teli út vezet - mondta Kövér László.
A Budapest Kongresszusi Központban tartott esemény a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd a kongresszus házigazdái, Szita Károly Kaposvár fideszes polgármestere és Szentkirályi Alexandra országgyűlési képviselő lépett a színpadra.
Ezt követően Meszéna Balázs, a mandátumvizsgáló-, ügyrendi- és összeférhetetlenségi bizottság elnöke felhívására a kongresszus 901 küldött mandátumát igazolta. A határozatképességhez 451 küldött jelenléte, a minősített többséget igénylő szavazásokhoz 676 szavazat szükséges . tette hozzá.
Bejelentette, hogy a kongresszus megnyitása előtti utolsó jelentés alapján a teremben 680 fő volt, de láthatóan azóta is érkeztek küldöttek, így megállapította, hogy a kongresszus határozatképes.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!