Főpolgármester-helyettes: százmilliárdos "adóssága" van fejlesztésben a fővárosnak

Belföld, 2020.09.30

Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese szerint százmilliárdos "adóssága" van a fővárosnak az infrastrukturális beruházások terén, ezen pedig csak az önkormányzat és az állam közötti forrásmegosztás módjának változtatásával lehet segíteni.

Szerdai sajtótájékoztatóján Tüttő Kata (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) a XIV. kerületi Csömöri utat a XV. kerületi Drégelyvár utcával összekötő, közel fél évszázada épült, legutóbb 1989-ben felújított felüljáró példáját hozta fel.

Arról beszélt: a létesítmény felújítását ugyan megkezdték a tavasszal, de a kivitelező olyan, a hídszerkezetet érintő problémákra bukkant, hogy újra kell tervezni a munkálatokat, ezért a munkálatok egy évvel csúsznak, jövő decemberre fejeződnek be. Hozzátette, száz fővárosi híd és felüljáró szorulna felújításra, karbantartásra.

Tüttő Kata arról beszélt: a főváros mintegy hárommillió négyzetméter út, száz kishíd, felüljáró és kétezer kilométernyi vízcső-hálózat felújításával van elmaradásban, mivel a korábbi városvezetés a szükséges összegek egytizedét sem fordította e célra.

Minden önkormányzati ciklusban egy Duna-hidat fel kellene újítani - jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi két ciklusban a hidak egyike sem újult meg, holott a fővárosiak évente mintegy 200 milliárd forintot fizetnek be az üzemanyagok jövedéki adójaként.

Szeretnénk egy olyan kormányt, amelynek a budapesti utak legalább olyan fontosak, mint egy új stadion építése - fogalmazott.

Tóth Imre (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-RÁTE-Szolidaritás-Mindenki Magyarországa-Jobbik), a XV. kerület városgazdálkodásért felelős alpolgármestere szerint a korábbi városvezetés büntette a kerületet, ami miatt nem tudtak elvégezni szükséges felújításokat; ennek következményeként részleges felüljáró-lezárásra kényszerülnek.

Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) azt emelte ki: várják, hogy a 4-es metrót meghosszabbítsák a Bosnyák térig, illetve Újpalotáig, így is kezelve a térség közlekedési problémáit.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!