Fővárosi Közgyűlés - DK: felháborító, hogy a kormány államosítani kívánja a járóbeteg-ellátást

Belföld, 2022.11.30

Felháborító, hogy a kormány államosítani kívánja a járóbeteg-ellátást, ha ez megvalósul, betegek ezrei maradnak ellátatlanul Budapesten és az agglomerációban - mondta Szaniszló Sándor, a Demokratikus Koalíció fővárosi frakciójának vezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Ha a hatalom erőszakos módon magához vonja a még önkormányzati kézben lévő szakrendelőket, az garantáltan orvos- és szakápoló-elvándorlást jelent majd, és betegek ezrei maradnak le Budapesten és az agglomerációban a gyógyulás jogáról - tette hozzá a XVIII. kerület DK-s polgármestere.

Szaniszló Sándor jelezte: ugyanakkor szerdán megjelent egy előterjesztés, amely szerint az önkormányzatok szabadon dönthetnek a szakrendelőik megtartása mellett is, a DK ezt a javaslatot támogatja és meg fogja szavazni.

A politikus szólt arról is, hogy a DK fővárosi képviselői nem támogatják a pesti alsó rakpart gépjárműforgalom előli végleges lezárását. Egyetértenek azzal - mondta -, hogy a világörökségi területen szükség van fejlesztésekre, a zöldebb, élhetőbb városért, de úgy vélik, több civil szervezettel nem történt meg a szükséges egyeztetés. Jelezte: a DK képviselői fontosnak tartják, hogy ezeket az egyeztetéseket is megtartsák.

Hozzátette, a felmérések szerint a fővárosi autósok többségre sem támogatja, hogy a belvárosba tereljék a forgalmat.

Szaniszló Sándor közölte: a DK kiáll a fogaskerekű vasút megnyitása mellett, és azt kérik, hogy a felújítási munkák végeztével a fogaskerekű - ahogyan eddig is - szolgálja az utasok igényeit. Emlékeztetett arra: Pokorni Zoltán (Fidesz) XII. kerületi polgármester külön buszjárat indítását kérte addig is, de Szaniszló Sándor szerint "a véglegesen kivéreztetett főváros" erre nem alkalmas, így elfogadják a megoldást, hogy a felújítás ideje alatt a 21-es busz vigye az utasokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!