Fővárosi Közgyűlés - Társadalmi vitára bocsátják az integrált fejlesztési programot

Belföld, 2020.09.30

Társadalmi vitára bocsátják a fővárosi önkormányzat integrált fejlesztési programjának első tervezetét - döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

A Karácsony Gergely jegyezte előterjesztést 19 igen szavazattal, 3 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett támogatta a testület.

Mint az elfogadott javaslatban olvasható, a következő hétéves európai uniós pénzügyi ciklus tervezésének részeként a következő hónapokban Magyarország kormánya is megkezdi a kohéziós források hazai elosztását keretező partnerségi megállapodás és operatív programok tervezeteinek társadalmi egyeztetését. A fővárosi önkormányzat számára fontos cél, hogy a következő hónapok nemzeti szintű forrástervezése során érvényesítse érdekeit, és legalább akkora támogatást tudjon elérni a város számára, mint ami az előző, 2014-2020-as időszakban is rendelkezésre állt.

Ennek érdekében készült el a főváros integrált fejlesztési programjának első tervezete, amely azokat az elkövetkező hét évben megvalósítani tervezett fővárosi önkormányzati, és az önkormányzati tulajdonnal érintett gazdasági szervezetekhez kapcsolódó projektjavaslatokat tartalmazza, amelyek a hazai operatív programokon és az Európai Helyreállítási Terv finanszírozási eszközein keresztül támogathatók lehetnek.

A terv mintegy 600 milliárd forint értékű stratégiai fejlesztési portfoliót tartalmaz vissza nem térítendő és visszatérítendő forrásfelhasználási lehetőséggel is számolva.

A támogatási intenzitásokra vonatkozó részletes szabályozás még nem ismert, ennek hiányában a projektek jellege alapján a terv - a korábbi tapasztalatok alapján - átlagosan 20 százalék önerő rendelkezésére állásával számol.

A stratégiai projekteken kívül a program további 612 milliárd forint beruházási értékű projektállományt tartalmaz - írták.

Hangsúlyozták, az integrált fejlesztési program kialakításánál kiemelt jelentősége van annak, hogy azt a budapestiek megismerhessék, és a szakértői vélemények beépülhessenek. Mindezért a programot közérthető formában elérhetővé kell tenni a lakosság számára, valamint civil és érdekképviseleti szervezetekkel szükséges egyeztetni.

A Fővárosi Közgyűlés - 21 igen, 3 nem szavazat ellenében és 2 tartózkodás mellett - elfogadta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV 2020-as évre vonatkozó üzleti tervét.

Ez alapján a BKK több mint 22 milliárd forintos bevételkieséssel számol az idén a koronavírus-járvány miatt, a második hullám hatásait nem számolva.

A társaság által tervezett közlekedésszervezői feladatok forrásigénye 2020-ben 136 milliárd forint, ami mintegy 40 milliárd forinttal magasabb az előző évinél, ugyanakkor a BKK éves szinten 3,7 milliárd forintos megtakarítást prognosztizál működési költségei racionalizálásának és szervezete átalakításának köszönhetően.

Az egyik, Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes jegyezte előterjesztés vitájában a Fidesz-KDNP-frakció több képviselője arról beszélt, hogy a javaslatban el volt dugva az, hogy Szent Istvánnak az eredetileg a XIII. kerületi Szent István parkba szánt szobrát a XIX. kerületi Templom téren állítják fel.

Bagdy Gábor azt mondta, hogy Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányában az átláthatóságról beszélt, és most éppen az ellenkezőjét tapasztalják.

Hassay Zsófia elképesztőnek nevezte, hogy Szent István szobrát nem lehet elhelyezni a róla elnevezett parkban.

Gy. Németh Erzsébet a felszólalásokra reagálva - "a koalíciós képviselők és a városvezetés nevében" - azt mondta: Szent Istvánnal senkinek nincs baja, nagyon szerették volna, hogy az előző városvezetés döntésének megfelelően méltó helyére kerüljön a parkban. Ugyanakkor a városvezetés átvételekor azzal néztek szembe, hogy a környéken lakók ellenkezését váltotta ki a szobor mérete miatti zöldfelület-veszteség. Az ügyben hosszas egyeztetést folytattak le, és ennek az lett az eredménye, hogy a Szent István parkon belül egy másik helyen akarták felállítani a szobrot, ám ehhez a művész és az építész nem járult hozzá - mondta el.

Gy. Németh Erzsébet közölte, a városvezetés mindent megtett annak érdekében, hogy a szobornak méltó helyet találjon. Az alkotó és az építész megállapodtak abban, hogy a javasolt XIX. kerületi téren méltó helye lenne a szobornak - fűzte hozzá.

A főpolgármester-helyettes visszautasította, hogy az ügyben "sunyiság" lett volna. Ez egy kompromisszumos döntés, hogy minél hamarabb új helyen állítsák fel a szobrot - mondta.

Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta, hogy érvényben marad az a döntés is, hogy a Szent István parkban legyen szobra az államalapító királynak.

A testület Tóth József (MSZP) XIII. kerületi polgármester javaslatára arról döntött, hogy a szobor ügyében most nem hoznak döntést, hanem azt egy új előterjesztésben visszahozzák a közgyűlés elé.

A testület zárt ülésen díszpolgári címekről is döntött, az MTI úgy tudja, hogy ilyen elismerésben részesült a rendszerváltás óta főpolgármesteri címet betöltő két politikus, Demszky Gábor és Tarlós István is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!