Fülöp Attila: több mint 314 millió forintos pályázat indul a fogyatékossággal élők támogatott lakhatásának segítésére

Belföld, 2024.09.17

(MTI) - Több mint 314 millió forintos keretösszeggel indul pályázat a fogyatékossággal élők támogatott lakhatásának segítésére – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden, Budapesten.

Fülöp Attila: szociális feladatot ellátó civil fenntartóknak nyújt rezsitámogatást a kormány
Fülöp Attila elmondta: a kormányzat azon dolgozik, hogy felszámolja azt a rendszert, amelyben a fogyatékossággal élők úgynevezett tömegintézményekben élnek. Mint mondta, a kormányzat javítani szeretné az ellátottak helyzetét és az intézményi élet helyett a támogatott lakhatást segíti, többek között ezzel a mostani pályázattal.

Hozzátette: a cél az, hogy tíz év múlva a tömegintézmények helyett egyedi életminőséget garantáló lakhatási megoldásokat tudjanak biztosítani a fogyatékossággal élőnek is, akik így 10-12 fős lakásokban, családias környezetben élhetnének.

Fülöp Attila elmondta: a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet pályázatot írt ki 314 millió 600 ezer forintos keretösszeggel, a fogyatékossággal élők vagy pszichiátriai ellátottak támogatott lakhatásának kialakítására Budapesten. Mint mondta, október 17-éig jelentkezhetnek a pályázatra az önkormányzati, egyházi és civil szervezetek.

Emlékeztetett rá: eddig több mint 50 milliárd forintot fordítottak magyar költségvetési forrásból és a Széchenyi 2020 Programból támogatott lakhatás kialakítására, így ma már több mint 4700, fogyatékossággal élő vagy pszichiátriai ellátásban részesülő élhet tömegintézmény helyett a személyes igényekre jobban figyelő, családias környezetben.

Fotó: MTI/Archív
(Webrádió)

Címkék

Fülöp Attila Belügyminisztérium
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!