Mint az közismert, az Auchan logójában egy madár szerepel, sőt az áruházlánc kabalafigurája is egy kismadár, amely nemrég újult meg mesterséges intelligencia bevonásával. A madarak ezt ugyan nem tudják, de a Füsti fecskék láthatóan jól érzik magukat a szegedi Auchan környezetében, olyannyira, hogy időnként az áruházba is bekukkantanak.
A Füsti fecskék ugyan nem túl gyakran, de a szegedi Auchan előterébe, sőt az áruházba is betévednek, ahol gondot ugyan nem okoznak, de ha nem találnak ki maguktól, akkor az állatvédőket kell riasztani, hogy segítsenek az apró, de annál hasznosabb madarakon.
A hétvégén is betévedt egy fecskepár a szegedi Auchan előterébe, ahonnan az egyik madár az étterem feletti párkányon pihent meg, miután nem találta a kifelé vezető utat. A másik villás farkú szerencsésebb volt, néhány kör megtétele után kitalált a szabadba a fotocellás ajtón keresztül.
Mint portálunk megtudta, a cuki fecskék már évek óta a szegedi Auchan környezetében, egészen pontosan a raktár bejáratánál fészkelték be magukat, ahonnan néha a raktárba, ritkábban az áruház előterébe is betévednek.
A Füsti fecske egyébként a legbizalmasabb fecskefaj, így nem meglepő, hogy keresi az ember táraságát, sőt kötődik is hozzá. A Füsti fecske épületeken költ, vonuló madár, az európai, így a magyarországi állomány is a telet Afrikában tölti. A Füsti fecske állománya sajnos folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, legalább is az utóbbi évtizedek adatai ezt igazolják.
Szerencsére az Auchan környékén nincsennek veszélyben, ha olykor be is tévednek az épületbe, a madárbarátok kimenekítik az állatokat szorult helyzetükből.
Nem csak a fecskék szeretik az Auchan raktárát, hiszen információink szerint volt már hogy bagoly tévedt be az épületbe.
A Füsti fecske egyébként védett állat, természetvédelmi értéke 50.000 forint.
(Webrádió)
Galériánk
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!