A baranyai felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán elnyert forrásból négy éven át zajlottak olyan programok, amelyekkel az egyetemen felhalmozott és keletkező tudás a gazdasági, tudományos partnereknél is hasznosulhat.
Ismertették: a szakemberek felmérték, és az innovacio.pte.hu megújult webes felületen, kereshető formában elérhetővé tették a PTE tudástérképét, amely jelenleg több mint 200 magyar és angol nyelvű kutatás-fejlesztési és innovációs eredményt, technológiát, szolgáltatást kínál az egyetem gazdasági és tudományos partnerei számára.
A projekt segítségével több mint 110, a vállalatokkal közös fejlesztés, k+f szerződés jött létre, növelték a PTE szellemi termék portfólióját, valamint 12 hazai és 10 nemzetközi új iparjogvédelmi bejelentést is benyújtottak.
Közölték: sikerült elérni azt is, hogy a kutatási eredmények egy része az egyetem falain kívül hasznosuljon, így 11 szellemi alkotást vittek piacra, míg a kutatók innovációs teljesítményének növelése érdekében 34 egyetemi fejlesztést támogattak, összesen 180 millió forintos keretösszeggel.
A projekt keretében létrehoztak egy információ pontot, amely a kutatók számára nyújt segítséget, támogatást nemzetközi pályázati projektek elnyerésében; ennek eredménye, hogy a projekt során közel 40-re nőtt az egyetem részvételével benyújtott projektek száma - hívták fel a figyelmet.
A közleményben jelezték azt is, hogy a projektben kiemelten támogatták a hallgatói innovációkat is, így több mint 1000 hallgatót vontak be innovációs és start-up programokba, versenyekbe, tréningekbe.
A megkezdett tevékenységeket, együttműködéseket a projekt lezárását követően is folytatják, bízva abban, hogy a PTE tovább tudja erősíteni szerepét a tudásátvitel területén - olvasható a közleményben.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!