TV műsor

Gazdasági rendszerváltást szorgalmaz a Jobbik

Belföld, 2019.10.10

"Gazdasági rendszerváltást", a köz- és a magánszférát is érintő, átfogó bérrendezési koncepciót sürgetett csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.

Hangsúlyozta, újra kell tárgyalni a multicégek stratégiai megállapodásait, kikötve azokban a magyarországi bérek "lassú, de a termelékenység növekedése által engedett" emelését.

Hozzátette, az egymást váltó kormányok által "indokolatlanul kényeztetett" nemzetközi vállalatok közteherviselésbe vonásával, megadóztatásával lehet forrást teremteni a fizetésemelésekre.

Álomnak nevezte a hazai bérek erőteljes növekedését, mondván, a statisztikában nem szerepelnek az öt főnél kevesebbet foglalkoztató cégek, valamint növekményként jelenik meg ott a korábbi cafeteria fizetésbe építése.

Z. Kárpát Dániel mind regionális, mind uniós összehasonlításban kiugróan alacsonynak nevezte a hazai fizetéseket, megjegyezve, csak a bolgár, a lett és a román bérekkel tudunk versenyezni, a megélhetési költségek és a világrekorder áfa pedig kigazdálkodhatatlanná teszi sok család kiadásait. Mindez pedig a külföldre vándorlást támogatja - értékelt.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!