A pedagógussztrájkról azt mondta, a jogellenes akciókban a pedagógusoknak csak kis része vett részt. A jogszerű tiltakozás és a sztrájk lehetőségei is garantáltak Magyarországon, szemben például Németországgal - tette hozzá. Meglátása szerint a pedagógus szakszervezetek az ellenzékkel szolidárisak és mellettük tették le a garast a választási kampányban, a tanárok azonban az országgal szolidárisak, és ezért fejet kell hajtani előttük.
A rezsiszámlák MVM által előrehozott fizetési határidejével kapcsolatban közölte, az államnak tulajdonosi befolyása van a cégben, ezért késedelmi kamat nélkül október 15-ig elég lesz befizetni a számlákat. A következő számláknál visszatérnek az előző befizetési határidőhöz - tette hozzá.
Beszámolt arról, az összes minisztériumi épületet 18 fokig lehet felfűteni, és az egyetemek is spórolnak, de a kormány nem gondolkodik sehol sem négynapos oktatási, vagy munkahétben.
A tűzifaprogramról közölte, az erdőgazdaságok és az agrártárca azt vállalta, hogy a fűtési szezon kezdetére mindenkinek, aki fával kíván fűteni, biztosít tíz köbméter tűzifát.
Elmondta, a Pilisi Parkerdőnél vannak kisebb-nagyobb gondok, de azokat meg fogják tudni oldani.
Az a fontos, hogy november közepéig, végéig mindenki jusson hozzá a fához - mondta.
Kitért arra, hogy a nemzeti konzultáció október közepén indul. A kormány nagyon fontosnak tartja, hogy demokráciában két választás között is bevonják az embereket a döntéshozatalba és minden tagállamnak javasolják, hogy kérdezze meg az embereket a szankciókról, hiszen a demokrácia az EU fontos része - tette hozzá.
Kérdezték Gyurcsány Ferenc DK-elnök közelmúltbeli nyilatkozatáról, amit Gulyás Gergely úgy értékelt, hogy a baloldal igyekszik elterelni a figyelmet a tiltott, jogellenes külföldi pártfinanszírozásáról. Sose gondoltuk volna, hogy Magyarországon a baloldal "dollárbaloldal" lesz - fogalmazott, azt firtatva, vajon mit ígért a támogatásért cserébe a baloldal. A miniszter példátlan politikai botránynak nevezte az ügyet, ami szerinte egyértelműen jogellenes cselekedet volt, hiszen pártpolitikai kampányra külföldről pénzt elfogadni a rendszerváltás óta soha nem lehetett Magyarországon. A jogellenes magatartásnak pedig kell, hogy legyenek következményei.
A DK árnyékkormányával kapcsolatban azon véleményét is hangoztatta, senkinek sem lehet kétséges, hogy a Gyurcsány házaspár irányít a baloldalon. Az, hogy a baloldalon kiből mi lehet, azt Gyurcsány Ferenc mondja meg - mondta.
Az Északi Áramlat-vezeték megrongálásával összefüggésben nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, ugyanakkor nemzetközi vizsgálatot sürgetett. Elmondta, súlyos helyzetet idéz elő, ha vezeték nem működik. Szerinte Európa energiaellátása Oroszország nélkül ma nagyon nehezen biztosítható, a közép-európai térségben pedig egyáltalán nem biztosítható.
A miniszter hangsúlyozta, Magyarország energiaellátása továbbra is biztosított, a gáztározók töltöttsége 72 százalékos, a gazdaság és a háztartások működéséhez szükséges energiahordozók rendelkezésre állnak.
Szerinte a vezeték megrongálódása az alternatív lehetőségeket - például a Török Áramlatot - értékesebbé teszi.
A miniszter szerint a magyar kormány mozgásterét növelte, hogy Olaszországban a szövetségesei alakítanak kormányt. A konzervatív erők Európában kétszer annyi európai polgár felett gyakorolják a kormányzás jogát, mint az Európai Néppárt - mondta, hangot adva azon véleményének, hogy a választás nagy vesztese a néppárt.
Megjegyezte: az olasz szuperkupa Magyarországra hozataláról egyelőre nem tárgyalt a kormány.
Kérdésre beszélt arról is, hogy a kormány nem tervezi ársapka bevezetését az önkormányzatok rezsijének csökkentésére, mert ahhoz azt is meg kellene mondani, hogy ki fizeti a beszerzési ár és az ársapka közötti különbözetet, erre pedig az önkormányzatok egyelőre nem adtak választ. Azt is mondta, a "vége az lesz, hogy az államnak is segíteni kell", de mivel az önkormányzatok helyzete nagyon eltérő, a kormány szerdán arról döntött, hogy egyedileg tárgyal az önkormányzatokkal a segítségről. A kormány a lehetőségekhez mérten korrekt tárgyalásokra készül - tette hozzá.
Az uszodák téli nyitva tartásáról azt mondta, a sport- és közösségi létesítmények közül az uszodákat érinti a leginkább a rezsiárak növekedése, ezért minden uszodát nem fognak tudni nyitva tartani. A bezárásoknál két szempontot érdemes figyelembe enni, a földrajzi elhelyezkedést, tehát ha valahol két uszoda van közel egymáshoz, akkor az egyiket be lehet zárni, és azt, hogy hol biztosított a tömeg- és versenysport is.
Azt is mondta: vannak olyan stratégiai célok, amelyeket a jelenlegi helyzetben sem szabad feladni, ilyen a családtámogatási rendszer fenntartása, erre a jövő évi költségvetésben is jelentős forrást fordítanak. Hatékony eszköz lehet, hogy a 25 éves korig biztosított szja-mentesség meghosszabbodik, ha valaki gyermeket vállal - tette hozzá.
Arra kérdésre, hogy tervezi-e a kormány a közösségi média figyelésére alkalmas szoftver vásárlását, közölte, nincs ilyen szándék, az erről szóló sajtóhíreknek nincs alapjuk.
Az orosz-magyar kettős állampolgárokkal és az orosz mozgósítással kapcsolatos kérdésre válaszolva közölte, a kettős állampolgárság szabályozása világos, így aki Oroszországban van és orosz állampolgár is, illetve beleesik abba a körbe, ahonnan az oroszok toboroznak, akkor kaphat behívót, ha viszont Oroszország területén kívül van, akkor vagy nem kap, vagy ez egyszerűen nem hajtható végre.
(FOTÓ)
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!