Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy az alkotmánymódosítással politikai megfontolásból leváltják az alkotmányos megbízatását jogszerűen gyakorló köztársasági elnököt, "lefejezik az Alkotmánybíróságot", korlátozzák a demokratikus választást, és a jelenlegi ellenzéki képviselők több mint fele nem lesz többé választható Magyarországon.
A fideszes politikus szerint "mindez nem egyszerű határátlépés".
Közölte, ha ezt meg lehet tenni az államfővel, az Alkotmánybírósággal és a parlamenti ellenzékkel, akkor "mostantól bárkivel bármit meg lehet tenni Magyarországon".
Azzal folytatta, hogy a rendszerváltoztatás óta a jelenlegi a tizedik parlamenti ciklus, és hatodszor van kétharmados felhatalmazása a kormánynak, eddig azonban senki meg sem kísérelte sem a köztársasági elnöknek, sem az alkotmánybíráknak, sem az alkotmánybíróság elnökének eltávolítását; senki meg sem kísérelte kizárni az ellenzéket a demokratikus politikai versenyből.
Gulyás Gergely úgy véli, hogy ez nem a jogállam sérelme, hanem annak vége.
Közölte, a Fidesz-frakció hétfői ülésén tárgyalni fog az alkotmányos válsághelyzetre adandó válaszlehetőségekről.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!