Gulyás: Nyugat-Európában már nem beszélhetünk kereszténydemokráciáról

Belföld, 2021.10.14

A mai európai közéleti törekvés lényege, hogy tagadja a kereszténységből következő politikai értékvilág létezéshez való jogát, ezért Nyugat-Európában a kereszténydemokráciáról már - közép-európai és eredeti értelmében - nem beszélhetünk - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Debrecenben.

Gulyás Gergely A modernkori Európa pillérei - a vallási közösségek együttélése című konferencián emlékeztetett, harminc éve még igazak voltak Antall József korábbi miniszterelnök szavai, miszerint "Európában az ateista is keresztény", mára azonban az Európai Unió intézményei által is terjeszteni kívánt korszellem célja ennek éppen az ellentéte.

A nyugat-európai, politikai értelemben vett kereszténydemokrácia először feladott mindent a hatalomért, majd elvesztette a hatalmat is - fogalmazott a miniszter.

Megjegyezte, ma Bécstől Nyugatra egyetlen kereszténydemokrata miniszterelnöke sincs Európának, noha korábban a még tizenöt tagból álló európai közösség idején a tagállami kormányfők többsége ehhez az értékkörhöz vagy pártcsaládhoz tartozott.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!