Gyopáros Alpár: június végéig lehet még pályázni a falusi kisboltok megmentését célzó forrásokra

Belföld, 2021.06.11

A Magyar falu programban még június végéig lehet pályázni a kisboltok megmentését célzó, több tízmilliárd forint támogatásra - erre hívta fel a figyelmet a program idei aktualitásait ismertető és helyi eredményeit bemutató pénteki tájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászágón.

Gyopáros Alpár emlékeztetett: a pályázatok benyújtására már csak bő két hetük van a vállalkozóknak. A kedvezményezettek gyors döntésekre számíthatnak, így jó eséllyel még a nyár folyamán hozzájuthatnak az igényelt forrásokhoz, hogy mielőbb elkezdhessék elképzeléseik megvalósítását - tette hozzá.

Az elnyert összegek felhasználhatók meglévő boltok fejlesztésére, legyen ez ingatlanvásárlás, munkabér-támogatás, az épület felújítása, bővítése, korszerűsítése vagy akár eszközbeszerzés. Emellett ilyen szolgáltatással nem rendelkező kistelepülésen kisbolt létesítésére is lehet pályázni - közölte.

Mindez - a Magyar falu program egészével összhangban - azért történik, hogy az életminőség minden hazai kistelepülésen az alapszolgáltatások szintjén legalább olyan legyen, mint a városokban - hangsúlyozta.

Azt mondta: alig egy-másfél évtizede, a Gyurcsány-Bajnai kormányok "tudatos falu- és vidékromboló politizálást" folytattak Magyarországon. Tízesével szűntek meg vasúti szárnyvonalak, elhanyagolták a kistelepüléseket összekötő mellékúthálózatot, adósságcsapdába kergették az önkormányzatokat, százszámra zártak be kisboltokat, vidéki postákat és oktatási intézményeket, és ennek következtében elnéptelenedtek a falvak, kiürültek az óvodák és iskolák.

Ma ezzel szemben Jászágón az óvoda teljes kihasználtsággal működik és a falusi csoknak (családi otthonteremtési kedvezmény) köszönhetően a korábbinál jóval több gyermek születik, így előbb-utóbb kevés lesz az intézmény jelenlegi befogadóképessége - említett egy kedvező példát. A helyiek számíthatnak a kormányra az óvoda bővítésénél is, ahogyan minden kistelepülésre igaz ez, amely a gyarapodó gyerekszám miatt "kinövi" oktatási intézményeit - mondta. Míg a Gyurcsány-Bajnai érában "381 kistelepülésen szűnt meg az oktatás", az elmúlt három évben csak a Magyar falu programban mintegy 2000 helyen végeztek óvodákat érintő fejlesztéseket - jegyezte meg.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a munka folytatódik, a Magyar falu program a jelzett igények alapján folyamatosan bővül, így a 2019-es 150 milliárdhoz képest tavaly már 200, idén pedig 250 milliárd forintot meghaladó forrás áll rendelkezésre a vidéki életminőség javítására.

Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen arról beszélt: a vidéki kistelepülések megerősítésének kiemelt szerepe van a kormányprogramban. A Magyar falu programmal a kabinet nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy néhány év alatt megpróbáljon mintegy százéves lemaradást pótolni.

Bár teendő még bőven akad, az elvégzett munka sikerét bizonyítja, hogy a korábban elöregedő, kihaló, eladó házakkal és felszámolt háztáji gazdaságokkal teli, megélhetés nélkül maradt jászsági kistelepülésekre újra élet költözött. Emelkedik a lakosság, illetve a gyermekek száma, fejlődik a gazdaság és az infrastruktúra ezekben a falvakban, amelyek a megyében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretéből további 22 milliárd forint fejlesztési forrásra is számíthatnak - mondta a fideszes országgyűlési képviselő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!