Hadházy Ákos a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadásával szemben tizenegyedik alkalommal a Ferenciek terén tartott tüntetésen leszögezte: ha nem tüntetnének, akkor esély sem lenne arra, hogy elérjék e "putyini kottából írt törvények" visszavonását.
"Azzal, hogy önök itt vannak ma is, itt voltak múltkor is, és itt lesznek legközelebb is, tartjuk az égő parazsat, amire ha olajat öntenek, az égni fog" - fogalmazott.
Azt mondta, "lesz még olaj, higgyék el, de ha nem lenne parázs, abból nem lesz láng".
A politikus - utalva arra, hogy céljaik eléréséért demonstráltak már többen is - közölte: egyetért azokkal, akik azt mondják, nem lesz elég, ha hetente ennyien jönnek össze, "de akkor össze kell jönni naponta, vagy itt kell maradni", ám mindenképpen sokkal több embernek kell eljönnie.
Hadházy Ákos továbbra sem gondolja esélytelennek vagy lehetetlennek a gyülekezési törvény módosítását, illetve a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat visszavonását. Szerinte ehhez az kell, hogy a tüntetők győzzenek a vitákban, győzzék meg azokat, akik szerint ezzel a hatalommal szemben lehetetlen eredményt elérni.
Az eddigi demonstrációk eredményéről azt mondta: voltak olyan politikusok, akikben nem merült fel, hogy elvihetnek ellenzéki politikusokat, voltak olyan elemzők, akikben nem merült fel, hogy a választásokat el lehet csalni, "most már kezdünk róla beszélni".
Az országgyűlési képviselő az általa "ellehetetlenítési törvénynek" nevezett, a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslatról azt mondta, őszinte megdöbbenéssel hallotta azokat az elemzéseket a "megmaradt független sajtó nagyon tisztességes tagjaitól",miszerint "egy pisztoly van az asztalon, de ezt a pisztolyt biztosan nem fogják használni, ez csak ijesztgetés".
Hadházy Ákos szerint az, aki ilyen törvények láttán még mindig azt gondolja, csak ijesztegetni akarnak, ahhoz a békához hasonlatos, amelyet úgy főznek meg, hogy a vizét fokozatosan melegítik, miközben a béka azt gondolja, melegebb már nem lesz. Akik azt gondolják, hogy itt megáll majd a hatalom, hétfőn kaptak egy választ: bejött egy módosítás, hogy visszamenőleg is el lehessen venni az szja "a kormány által hazaárulónak titulált szervezeteknek" felajánlott egy százalékát - mondta.
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere azt közölte: eddig csak sérült, de holnaputántól megszűnik a sajtószabadság. Nem a beláthatatlan jövőben, hanem a most következő hetekben, hónapokban - tette hozzá.
Úgy vélte, vannak az ellenzéki oldalon is, akik szerint mindez csupán figyelemelterelés, ám szerinte nem az, hanem "egész konkrétan az elnyomás lényege", a Pride betiltása, a szabad sajtó és a civil szervezetek megsemmisítése a jogállam leplezetlen felszámolása.
Hangsúlyozta, hogy hosszú és minden eddiginél keményebb harcra kell számítani, minden erejükkel az ellenállásra kell koncentrálni, fizikai erőszak nélkül, de harcolni a végsőkig, tüntetésekkel, adománygyűjtésekkel, plakátokkal, matricákkal, polgári engedetlenséggel, akár szamizdattal az utcákon, online felületeken, a kocsmákban, a lelátókon, a lépcsőházakban, koncerteken, mindenhol, minden felületen, egyetlen üzenettel: elég volt belőletek, takarodjatok!
A résztvevők a beszédek után Hadházy Ákos felszólítására az Erzsébet hídon keresztül a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz vonultak, ahol az ellenzéki politikus az egykori Államvédelmi Hatósághoz hasonlította a szervezetet. A tüntetés ezzel véget ért.
Fotó: MTI/Archív
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!