Varga Gusztáv vezérigazgató a 351,9 millió forintos támogatással megvalósult beruházás bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a vállalkozás érzi a gazdaság lassulását. Az elmúlt három évtized tapasztalatai alapján azonban éppen ilyenkor kezdenek fejlesztésekbe, hogy a nehézségeket követő fellendülés idején mindenkit magasabb minőségben, pontosabban tudjanak kiszolgálni. Hozzátette: az elmúlt évek kimagasló eredményei adnak mozgásteret a beruházásokhoz.
A cég által gyártott, kiváló energetikai tulajdonságokkal rendelkező, két- és háromrétegű üvegszerkezetek iránt továbbra is élénk az érdeklődés, de a piacon óvatos kivárás tapasztalható, rendkívül árérzékennyé vált a kereslet - mondta a szakember.
A vezérigazgató hangsúlyozta, a minőség fenntartása érdekében kulcsfontosságúvá vált a hatékonyság javítása, ezt szolgálták a most lezárult fejlesztések.
Kivált Sándor, a cég fejlesztési vezetőjének helyettese közölte, olyan belső logisztikai rendszert állítottak üzembe, amely automatizálja az üvegtáblák adagolását a raktárak és a szabászasztalok között. Vásároltak kettő-kettő elektromos homlokvillás, illetve gyalogkíséretű targoncát, telepítettek egy több mint 560 tonna teherbírású, modulárisan szervezhető üvegipari állványrendszert is. A három új hidraulikus emelőrendszer pedig lehetővé teszi, hogy a több tíz kilós üvegtáblákat ne kézzel mozgassák a dolgozók.
A beruházáshoz kapcsolódva fejlesztették a cég informatikai háttérrendszerét is - tudatta a szakember.
Varga Gusztáv több mint százéves hagyomány folytatásaként 1989-ben nyitotta meg Szilánk néven képkeretező és üvegező műhelyét Szegeden. A vállalkozás az évek során nagykereskedelemmel, üvegfeldolgozással, szigetelőüveg-előállítással és üvegipari gépek gyártásával bővítette tevékenységi körét, és kilépett a nemzetközi piacra. A tevékenységét CE Glass néven folytató vállalkozás új termelő és logisztikai központját Szeged határában, Szatymazon 2012-ben adták át.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a csoporthoz tartozó, 2021-ben 134 alkalmazottat foglalkoztató CE Glass Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele 7,546 milliárd forint volt, ami több mint 34 százalékkal haladta meg a 2020-ast. A vállalkozás forgalmának csaknem 40 százaléka származott exportból. A cég 2020-ban 969 millió, 2021-ben 1,519 milliárd forint adózott eredményt ért el. A vezérigazgató tájékoztatása szerint a cég tavaly 9 milliárd forint fölé növelte nettó árbevételét, bár a bővülés jelentős részét az infláció tette ki, emelkedett az export részaránya is.
(MTI)
Címkék
CE Glass
Véleménye van? Szóljon hozzá!