Hatodik alkalommal gyűltek össze jótékonykodni a motorosok Szegeden (+videó)
Belföldi hírek, 2024.05.12
Vasparipák voltak mindenhol, amerre csak a szem ellátott a szegedi Huszár Mátyás rakparton, hiszen szombat délután tartották a már jelentős hagyományokkal bíró jótékonysági felvonulásukat a motorosok.
2023-ban közel ötszáz, míg az idén több mint félezer motortulajdonos gyűlt össze, hogy támogassa a Reménysugár Alapítvány javára történő újabb eszközbeszerzést.
Egészen elképesztő, sőt mondhatni szürreális látvány nyújtott a több mint 500 motoros a szegedi rakparton, nem csoda, hogy a felvonulás kezdete is hosszú percekig tartott, hiszen rengetegen gondolták fontosnak, hogy segítsenek a daganatos gyermekeken.
A Dél-Alföldi Motoros Egyesület immár hatodik alkalommal rendezte meg jótékonysági rendezvényét, amelyre tavaly több mint 3 millió forint gyűlt össze, ez az összeg idén még tovább nőtt és meghaladt a 4 milliót. A szegedi gyermekklinika alapítványának minden pénzösszeg hatalmas segítség, a tavalyi adományból ultrahangos gyógyszerporlasztót, infúziós pumpát és dokkolót, valamint egy véralvadásmérő készüléket is beszereztek.
A szombaton összegyűlt adományokból egy Astotherm plus vér- és infúzió melegítőre szeretne beruházni az alapítvány.
A szervező Dél-Alföldi Motoros Egyesület már 13 órától várta a kétkerekűek szerelmeseit, hogy 15 órakor több mint félezer motoros együtt vonuljon fel Szeged utcáin. Elképesztő volt látni, ahogy több száz motoros szív egy ügyért, egyszerre dobban, amelyhez fogható csak nagy motoros fesztiválokon tapasztalható meg. Sokféle kétkerekűvel érkeztek a motorosok, volt aki robogóval, sportmotorral, chopperral, sőt még olyan is akadt, aki háromkerekű trike-al vágott neki a felvonulásnak.
A jótékonysági esemény jövőre is folytatódik tovább.
Támogassa a valóban minden párttól és önkormányzattól független
vidéki újságírást. Minden támogatást köszönünk, amelyet
portálunk tartalmának fejlesztésére fordítunk.
Véleménye van? Szóljon hozzá!