A Fidesz és a KDNP által támogatott jelölt sajtótájékoztatóján elmondta, a Szegedet szeptember 9-én sújtó vihar során több más épület mellett megsérült a gyermekklinika épülete is.
A Csongrád Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara elnöki posztját is betöltő építési vállalkozó közölte, szegedi cégek azonnal felajánlották segítségüket, és a tetőszerkezet kijavítása már meg is történt, így az érkező esők nem tesznek kárt az ingatlanban.
Nemesi Pál hangsúlyozta, az önkormányzat és a Szegedi Tudományegyetem közötti együttműködés rendkívül fontos nemcsak az egészségügy, hanem a gazdaságfejlesztés területén is.
A polgármesterjelölt hangsúlyozta, a kampányban a program megismertetésén, és a tervezett projektek előkészítésén dolgozik.
A sajtótájékoztatón a vállalkozói közösség két defibrillátort adott át, melyeket a traumatológiai klinikán és az aneszteziológiai és intenzív terápiás részlegen használnak majd.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!