TV műsor

Hivatalos: Elmarad az idei Szegedi Borfesztivál

Belföld, 2021.04.22

Egy kis remény volt mostanáig, de a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. most levélben értesítette már a borászokat, hogy elmarad az idei borfesztivál a Széchenyi téren.

Szegedi Borfesztivál 2019
A Szeged Napjához kötődő rendezvények 2020-hoz hasonlóan jórészt szintén kimaradnak az életünkből.

Második éve nem tartják meg Szeged egyik legrégebbi és legsikeresebb fesztiválprogramját, a Szegedi Borfesztivált. Tavalyhoz hasonlóan az idén is a járványhelyzet kedvezőtlen alakulása akadályozta meg a szervezőket abban, hogy zöld utat adjanak a rendezvénynek. A hagyományosan május második felében tartott 10 napos eseménynek óriási idegenforgalmi a jelentősége a város életében, ezért a kényszerű
szünetet minden turisztikai és kereskedelmi szegmens megérzi. Rácz Attila, a Szegedi Városkép és Piac Kft. vezetője a következőket közölte a sajtóval, miután kiderült, hogy a borászok már hivatalos levélben értesültek a fesztivál törléséről. Ebben a következőket írja: 10-ből 10 szegedi kedvenc fesztiválja egyébként egy sor másik rendezvényt is magában foglalt, így a Szeged Napja Ünnepségsorozattal együtt elmarad:

▶ a Szegedi Borfesztivál, a Széchenyi téren
▶ a Gasztro Udvar, a Klauzál téren
▶ a Dóm Téri Kavalkád, a Dóm téren
▶ a Hídivásár, a Belvárosi hídon és az Oskola utcában
▶ a Kincs Tér és Milleniumi Kávéház Programok, a Dugonics téren

A hiedelmekkel ellentétben lehet borfesztivált tartani online, hiszen, ha a borkóstolókat meg lehet tartani a digitális térben, akkor borozni is lehet a barátokkal az internetkapcsolat segítségével. Persze ez nem olyan, mint amikor a Széchenyi téren szól a zene több színpadon, a tömegben pedig olyan ismerősökkel találkozik az ember, akikkel egyébként csak nagyon ritkán. Bízzunk benne, hogy az őszi Bortér az idén meg lesz tartva, ez a fesztivál ugyanis tavaly szintén elmaradt, de szeptemberig hátha lesz annyi javulás a járványhelyzetben, hogy a borbarátok randevút adhatnak egymásnak a Dóm téren.
(Webrádió)

Címkék

Szegedi Borfesztivál
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!