HM parlamenti államtitkára: Szalay-Bobrovniczky a politikai szerepvállalásom miatt lépett fel az engem foglalkoztató magánvállalatnál

Belföld, 2026.11.06 12:08:30

Kezdeményezi annak kivizsgálását Kürtös László, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter tavasszal állami szerződésre hivatkozva lépett fel a tiszás politikus politikai szerepvállalása miatt az őt foglalkoztató magánvállalat vezetésénél.

A HM parlamenti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán azt írta: 2025 őszén kapcsolódott be a Tisza Párt Heves vármegyei politikai munkájába. Ekkor már több mint tizenhárom éve dolgozott a norvég Kongsberg magyarországi leányvállalatánál, ahol projektmenedzserből cégvezetővé vált. Közlekedésmérnökként a védelmi iparban építette fel a szakmai pályafutását és egyebek között a Magyar Honvédség légvédelmi és katonai kommunikációs fejlesztéseiben vett részt.

A Tisza országgyűlési jelöltállításának időszakában ő is mérlegelte a képviselőjelöltség lehetőségét, de mivel munkáltatója jelentős nemzetközi védelmi ipari vállalat volt, előzetesen kezdeményezte a belső összeférhetetlenségi és engedélyezési eljárást. A képviselőjelöltséget végül nem vállalta el a vállalat hivatalos engedélyének hiányában, a politikai szerepvállalásának jóváhagyása csak az országgyűlési jelöltek bemutatását követő napon érkezett meg a vállalattól.

December 1-jétől Bódis Péter kampánymenedzsereként dolgozott díjazás nélkül, a munkáltatója tudtával és engedélyével, szakmai munkáját és politikai tevékenységét egymástól elkülönítve.

Hozzátette: egy most a birtokába jutott levél szerint március 9-én Szalay-Bobrovniczky Kristóf akkori honvédelmi miniszter hivatalos levelet küldött Geir Haoynak, a Kongsberg Gruppen ASA elnök-vezérigazgatójának, ebben név szerint említette Kürtös Lászlót, és kifogásolta, hogy a hivatalban lévő kormánnyal szembeni politikai kampányban vesz részt. Kürtös László közlése szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezt súlyos összeférhetetlenségnek és szakmaiatlan magatartásnak nevezte, bizalomvesztést vizionálva a magyar állam és a cég között.

"A levél különös jelentőségét az adja, hogy a miniszter a Kongsberg és a magyar állam közötti, jelentős értékű szerződéses kapcsolatokra is hivatkozott, majd a vállalat legfelső vezetésétől sürgős intézkedést és a kifogásolt helyzet azonnali rendezését kérte. A dokumentum végén biztosítékot várt arra, hogy a konfliktust haladéktalanul rendezik, és ezzel biztosítják a további eredményes együttműködést"
- tette hozzá.


A parlamenti államtitkár beszámolója szerint a levél nem tartalmazza szó szerint az elbocsátására vonatkozó utasítást, de egyértelműen dokumentálja, hogy egy hivatalban lévő magyar miniszter az állami szerződéses kapcsolatokra hivatkozva lépett fel egy magánvállalat vezetésénél a politikai szerepvállalásom miatt. Munkaviszonya több mint 13 év után tíz nappal később szűnt meg, a szerződést közös megegyezéssel bontották fel.

Hozzátette: nem az a kérdés, hogy elveszítette-e a munkáját, vagy hogy hogyan alakult a személyes pályafutása, hanem az, hogy "egy miniszter meddig mehet el a hatalma gyakorlásában", felhasználhatja-e a miniszteri tisztségét, az állam gazdasági súlyát és a stratégiai szerződéses kapcsolatokat arra, hogy egy vele politikailag szemben álló magánszeméllyel szemben intézkedést kezdeményezzen.

Bejelentette: ezért kezdeményezi, hogy a Honvédelmi Minisztérium a szükséges függetlenségi és összeférhetetlenségi garanciák mellett vizsgálja meg a levél keletkezésének, előkészítésének és kiküldésének körülményeit, valamint a miniszteri fellépés jogalapját és etikai vonatkozásait. Indokoltnak tartja a hivatali visszaélés gyanújának vizsgálatát és amennyiben a feltárt tények ezt alátámasztják, a megfelelő hatósági eljárást is kezdeményezni kell.

"Meggyőződésem, hogy a közhatalom nem magántulajdon, a miniszteri tisztség nem személyes politikai fegyver, és senki sem állhat a törvények felett. Ez az elv nem függhet attól, hogy éppen ki van kormányon, ki az érintett, vagy milyen politikai oldalon áll" - írta a parlamenti államtitkár.
Forrás: MTI


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!