Hungarikum fesztivált rendeznek Szegeden

Belföld, 2019.08.05

Minőségi magyar élelmiszerekkel, hagyományos kézműves termékekkel, a kultúra értékeivel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak a csütörtökön kezdődő Hungarikum Fesztiválra a szegedi Széchenyi térre.

Elekes Zoltán fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: 2008-ban azzal a szándékkal hívták életre a rendezvényt, hogy bemutassák milyen történelmi hagyományai, értékei vannak a magyarságnak, melyekre mindannyian büszkék lehetünk.

A Széchenyi téren négy napon át mintegy hetven kiállító kínálja termékeit. A vendégek kóstolhatnak borokat, pálinkákat, minőségi hentesárukat, tartósítószermentes lekvárokat és szörpöket.

Szombaton délelőtt az érdeklődők megtudhatják, hogyan készül a hungarikumok közé tartozó karcagi birkapörkölt, amelyből majd kóstolhatnak is. Látványos programnak ígérkezik az óriáskürtőskalács-sütés. Az Erdélyből érkező Kovács kalács csapata összeilleszthető sütőfán készíti el a több méteres édességet, amely hosszának csak a tér fősétányának szélessége szab határt.

A szervezők gondoskodtak arról, hogy az ehető is iható hungarikumok mellett a vendégek találkozhassanak a népi kézművesség és iparművészet remekeivel, lesz a téren ékszerkészítő, bőrműves, fafaragó, fazekas, gyöngyfűző, selyemfestő, gyékényfonó, citerakészítő, bőrös és késes is.

A vasárnapig tartó rendezvényen tartanak magyar kutyafajta és solymászbemutatót, valamint néptáncelőadások, népzenei és könnyűzenei koncertek szórakoztatják az egybegyűlteket - közölte a fesztiváligazgató.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!