Idén is kiosztották a Kincses Kultúróvoda díjakat

Belföld, 2020.07.13

Idén is kiosztották a Kincses Kultúróvoda díjakat. Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn ellátogatott a pályázat békéscsabai nyertes óvodájába.

Az államtitkár az MTI-nek telefonon nyilatkozva kiemelte: "amikor a legkisebbek nevelésébe, fejlesztésébe fektetünk, akkor a jövőbe fektetünk". Nem lehet elég korán kezdeni a kultúrával való nevelést - tette hozzá.

Nagyon fontos kulturális missziónak nevezte, amit az óvodák a kulturális kormányzat partnereként elvégeznek: az óvodai foglalkozásokon keresztül játszva megismertetik a gyermekeket bábszínházakkal, színházakkal, népi kultúrával.

Az Emmi ötödik alkalommal hirdette meg a Kincses Kultúróvoda pályázatot valamennyi belföldi óvoda részére. A díjazottak Kincses Kultúróvoda 2020 címet feltüntető dísztáblát vehetnek át, és 1,3 millió forint pénzügyi támogatásra jogosultak.

Fülöp Péter azt mondta: idén 29 intézmény nyerte el a címet, közöttük összesen 37,7 millió forintot osztottak szét.

A helyettes államtitkár kiemelte: jobbnál jobb pályamunkák érkeznek. A békéscsabai pályázatban például a könyvtárat, a múzeumot és a bábszínházat bevonva készítették el a programtervet.

Az Emminek a pályázattal "kiemelt célja, hogy az óvodai és kulturális területen meglévő értékeket elismerje, és az óvodai, valamint a kulturális intézményrendszer együttműködését erősítse".

A múzeumoknak, könyvtáraknak, közművelődési és művészeti intézményeknek kiemelt szerepük van a gyermekek személyiségformálásában, identitásuk erősítésében, képességeik kibontakoztatásában, erkölcsi és érzelmi fejlődésük ösztönzésében. Ennek érdekében szeretnék elősegíteni, hogy az óvodák egyre tudatosabban vegyék igénybe a kulturális intézmények küldetéséből fakadó, nevelést segítő programokat, és a kulturális tartalmak minél sokrétűbben épüljenek be az óvodák helyi pedagógiai programjába - tették hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!