TV műsor

Indul az Egert elkerülő út nyomvonalának tervezése

Belföld, 2021.07.19

Csaknem százötvenmillió forintból megkezdődik az Egert elkerülő út nyomvonalának tervezése - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hétfőn az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a társaság közösségi tervezés keretében 2022 végéig készítteti el a várost keletről elkerülő út tanulmánytervét és környezeti hatástanulmányát, a környezetvédelmi engedély megszerzésével. Jelezték: a munka az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában, nettó 149 millió forint hazai forrásból, az UTIBER Kft. - UVATERV Zrt. - Pannonway Építő Kft. konzorcium kivitelezésében valósul meg.

Kiemelték: fontos szempont, hogy a fejlesztés tükrözze a megyeszékhelyen és a környező településeken élők, valamint az itt működő gazdasági, szakmai és civil szervezetek szükségleteit, igényeit. Ezért van szükség az előkészítés során az érintettek bevonásával, velük szoros együttműködésben az általuk legelfogadottabb és szakmailag is legideálisabb nyomvonal kiválasztására. A közlemény kitér arra is, hogy az elkerülő utat kétszer egysávos, másodrendű főúti kialakítással tervezik, mintegy 15,5 kilométer hosszan, az M25 autóút, valamint a 25-ös és 24-es számú főutak között felfűzve a további országos közutakat és a jelentősebb helyi utakat. Céljuk olyan nyomvonalat meghatározni, mely hozzájárul majd a városon áthaladó személy- és teherforgalom csökkentéséhez, segíti a helyi úthálózat tehermentesítését és új alternatívát nyújt a helyi közlekedéshez is, ezáltal segítve jobb levegőjű, csendesebb, élhetőbb városi környezet kialakítását.

A közlemény Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár szavait idézve emlékeztet: egy éve adták át az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóút befejező szakaszát. Ezzel számottevően rövidült a menetidő és biztonságosabbá vált a közlekedés Budapest, Miskolc és Nyíregyháza felé is. A beruházás jelentősen javította a város és térsége mintegy 85 ezer lakójának életminőségét. Az államtitkár megerősítette: 2025-re minden megyei jogú várost bekapcsolnak a gyorsforgalmi úthálózatba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!