Ingyenesen használható elektromos töltőt helyeztek üzembe Szegeden

Belföld, 2018.06.21

A Nemzeti Közművek újabb elektromos autó töltőt adott át, ezúttal Szegeden, a Kossuth Lajos sugárúton a társaság ügyfélszolgálati irodája előtt, amelyet bárki használhat.

A Nemzeti Közművek stratégiai célként kezeli az elektromobilitás megvalósításának elősegítését, ebben jelentős számú töltőből álló hálózat megvalósításában közreműködik.
 
 Az elektromos energiát használó gépjárművek dinamikus terjedésével párhuzamosan nő a töltőállomások iránti igény is. A Nemzeti Közművek Mobiliti néven indította el e-mobilitás szolgáltatását és a töltőhálózat megvalósításával a társaságcsoport hozzájárul az elektromos gépjárművek számára az országos átjárhatósághoz. Az elektromoskút-hálózatot a Nemzeti Közművek saját beruházásban alakítja ki, illetve közreműködik az önkormányzatok e-mobilitás programjának megvalósításában.

A Nemzeti Közművek első utcai nyilvános töltőberendezését Békéscsabán telepítette az év elején. Februártól már Hódmezővásárhely és Csongrád belvárosában is tankolhatnak az elektromos autósok. Most egy újabb publikus töltőberendezéssel bővült a nyilvános hálózat. Az NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálata előtt, Szegeden, a Kossuth Lajos sgt. 64-66. számnál működik az a 2x22kW AC berendezés, amely minden elektromos gépkocsi töltésére alkalmas. A berendezést - a több hetes tesztüzemet követően – egyelőre a nap 24 órájában bárki díjmentesen használhatja, csupán csatlakoztatni kell az állomáshoz a jármű kábelét, azonnal elkezdődik a töltés. A töltőnél a „tankoláshoz” a parkolást megkülönböztető útburkolati jel és közlekedési tábla biztosítja.

Az elektromos gépjárművek töltésére alkalmas berendezések telepítése folytatódik a régióban. Az új töltők telepítésénél a Nemzeti Közművek minden esetben egyeztet a helyi önkormányzatoknál és a települések igényeit veszi figyelembe az e-töltők elhelyezésénél. Néhány héten belül Kalocsán, Kecskeméten Kiskunfélegyházán, Monoron,  Cegléden, Mezőtúron, Mohácson, Baján és Vácon  is munkába állnak az  új berendezések.

A Nemzeti Közművek saját telephelyein is biztosítja az elektromos tankolást. Budapesten, az Óbuda Gate mélygarázsában akár a munkatársak, akár a vendégek is használhatják a telepített fali töltőt csakúgy, mint a szegedi és békéscsabai irodaházaknál. Néhány héten belül pedig már a kecskeméti kirendeltségnél is rendelkezésre áll az e-töltő.
A Nemzeti Közművek a folyamatosan bővülő elektromos töltőhálózat építésével hozzájárul a fenntartható fejlődés megvalósításához és a levegő szennyezettségének csökkentéséhez.
(Webrádió)

Címkék

NKM Nemzeti Közművek Elektromos töltőállomás
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!