Az Isten és a világ - vendégségben az ige asztalánál című konferencia célja - a főapátság szerint - többi között annak megvitatása, hogy "milyen kapcsolatot ápoljon kereszténység az állammal és a szélesebb társadalommal, illetve hogyan hirdetheti üzenetét a már nem egyöntetűen nyugati keresztény társadalmakban".

Kurt Koch bíboros, a római székhelyű pápai tanács elnöke Isten és a világ katolikus megközelítéséről beszélt. A keresztények alapvetően pozitívan viszonyulnak a világhoz, ugyanakkor a kereszténység jelenkori helyzete azt mutatja, hogy a szentség, a szakramentális valóság és az erről történő gondolkodás kihívást jelent a teológiának - mondta.

Hozzátette: napjainkban nagy szükség van arra, hogy új élettel töltsük meg a szentségi életet és gondolkodást, mivel egyedül ebben vethetünk számot a transzcendencia és az immanencia kettősségével.

A bíboros arról is beszélt: Jézus elvárta a tanítványaitól, hogy a föld sója és a világ világossága legyenek. Az előbbivel azt fejezte ki, hogy keresztényként szolidárisan viszonyulunk a világhoz, az utóbbival kontrasztot állított a keresztények és a világ közé. Úgy fogalmazott: "tőlünk, keresztényektől elvárható, hogy színt valljunk, és a mai divatos korszellemmel szemben is merjünk prófétai hangon állást foglalni."

"Az egyházat és a világot nem szabad sem a fundamentalizmus jegyében szétválasztanunk, sem a szekularizmus jegyében összekevernünk, hanem úgy kell formálnunk a kettő kapcsolatát, hogy szétválaszthatatlanul alkossanak egységet" - mondta.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek előadásában a saeculum szó történetét ismertette. Mint mondta, a kifejezés eredeti értelme és jelenlegi használata között ugyan elég nagy a különbség, de már az Újszövetségben dokumentálható a szó "e világi" jelentése.

A legkorábbi keresztény szövegekben a latin saeculum szó görög megfelelője, az aión szerepel. Leggyakoribb jelentései: hosszú korszak, örökkévalóság.

Az ókor és a középkor fordulójára a latin Nyugaton a saecularis és a saeculum kifejezés már gyakran az egyházi szervezeten kívüli profán, civil világot jelöli, melynek ellentétpárja a klerikusokból és szerzetesekből álló "egyházi világ".

A felvilágosodás korában, a francia enciklopédiában a szekularizáció szakkifejezésként jelenik meg. Konkrét jelentése, hogy "politikailag megalapozott jogi intézkedéssel az egyház tulajdonát és úgynevezett világi javait részben vagy egészben elvették, és az így szerzett hasznot más célra fordították". Ebben az értelemben a szekularizáció olyan folyamatot is jelöl, melynek során az egyházi hatóságot kiszorították azokról a területekről, amelyekre a világi hatalom tartott igényt. Nemcsak az egyházi javak elvétele, hanem a "korábban az egyház által befolyásolt életviszonyokból való kiszorítás is ennek a fogalomnak a körébe tartozott" - tette hozzá.

Az utóbbi két évszázadban a szekularizáció fogalmát a haladás, a felszabadítás és a forradalom fogalmával is gyakran összekapcsolták.

A XIX. századtól kezdve a szekularizmus olyan ideológiaként is megjelent, amely tagadta Isten és a világ, a földi és az isteni, a profán és a szent kettősségét.

A szekularizációnak a XX. században öt fő társadalomelméleti jelentése kristályosodott ki: szekularizáció mint a vallás hanyatlása; szekularizáció mint igazodás a világhoz, az egyházi struktúra világiasodása; a világ deszakralizálása; a társadalom megszabadítása a vallástól; és a szekularizáció mint a hit formáinak átvitele a vallásos szférából a világi szférába - ismertette Erdő Péter.

Fekete Károly tiszántúli református püspök egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a Soli deo gloria - Egyedül istené a dicsőség - református hittétel minden hamis tekintélytisztelet elutasítását jelenti.

A református tanítás nem húz szigorú határt az egyház és a világ között, mert közösen állnak Isten színe előtt - mondta.

Az 1934-es barmeni református nyilatkozatra utalva kiemelte, hogy az egyháznak távolságot kell tartania a világtól. Helytelen, ha az állam át akarja venni az egyház szerepét, és ez fordítva is igaz. Az egyház nem válhat állammá az államban - tette hozzá.

Azt mondta: a keresztyén ember "papi tisztet gyakorol", amikor (...) a híd szerepét vállalja fel társadalmi rétegek között, és "királyi tisztet", amikor (...) "a hajléktalanságot kriminalizáló légkör dacára segítjük az otthonteremtést a közösséghiányban szenvedő honfitársainknak, nem gyakoroljuk a kollektív megbélyegzést, a gyűlölködést (...)".

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke előadásában többi között arról beszélt, hogy az egyháznak nemcsak történetileg és szociológiailag, hanem teológiailag is fel kell dolgoznia a szekularizáció folyamatát, amelyet a koronavírus-járvány drámaian felgyorsított. "Őszintén szembesültünk az egyház helyével a világban, (...) a kereszténység perifériára szorult, az emberek túlnyomó részének gondolkodását nem a kereszténység határozza meg" - mondta.

A hagyományaiba menekülő egyház hajlamos elzárkózni a társadalmi és kulturális hatásoktól, a másokért élő egyház szükségszerűen nyitott és ökumenikus - tette hozzá.

Elmondta, hogy az evangélikus egyház a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz időzítve idén tartja az úrvacsora évét. Megjegyezte azt is, hogy a katolikus egyház a II. vatikáni zsinat óta nem kívánja kötelezővé tenni a formák merev egységét a liturgiában, ami azt jelenti, hogy evangélikusok és katolikusok megismerik és használják egymás liturgiai hagyományait.