ITM: Magyarország rendezi 2023-ban a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát

Belföld, 2019.08.12

Magyarország rendezi meg 2023-ban Szegeden a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (International Olympiad in Informatics), miután a Digitális Jólét Program, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szegedi Tudományegyetem közös pályázatát ítélte legjobbnak a döntőbizottság - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.

Kiemelték, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia az egyik legrangosabb tudományos diákverseny, 1989-ben rendezték meg első alkalommal. Az esemény mára világméretűvé vált, amelyen mintegy 80 ország vesz részt rendszeresen, egy ország maximum 4 versenyzőt indíthat.

A közleményben felidézik, hogy az idén Bakuban megrendezett versenyen a magyar diákok kiváló eredményeket értek el. Tóth Balázs, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanulója, aki korábban a közép-európai olimpián az abszolút első helyen végzett, ezúttal aranyérmet szerzett.

Magyarország eddig egy alkalommal, 1996-ban, Veszprémben adott otthont a versenynek.

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia magyarországi rendezésének külön apropóját adja, hogy 2023-ban lesz a modern számítógép atyja, Neumann János matematikus születésének 120. évfordulója.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) határozott célja, hogy a munkaerőpiaci igényekhez igazodva egyre több fiatal kezdje meg tanulmányait, és szerezzen diplomát informatikai felsőoktatási képzésekben, hosszú távon pedig, egyre többen helyezkedjenek el a digitális szakmákban - írja az ITM közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!