Javult a munkaerő-piaci helyzet és a közúthálózat állapota Békés megyében

Belföld, 2022.09.26

Javult a munkaerő-piaci helyzet és a közúthálózat állapota Békés megyében; az M44-es gyorsforgalmi út építése nem állt le - ezekről a témákról is tárgyalt legutóbbi ülésén a Békés Megyei Önkormányzat közgyűlése.

A regisztrált munkanélküliek száma a 2011-es 28 ezerről az idei év első negyedévére 11 ezerre csökkent Békés megyében. A közfoglalkoztatásban résztvevők száma a 2010-es évek elején 15 ezer fölött volt, most nagyjából 5 ezer körül van. "Ez is jelzi azt, hogy a munkalehetőségek száma jelentősen nőtt" - idézi Zalai Mihály (Fidesz-KDNP) elnök szavait az MTI-nek hétfőn küldött közlemény.

A politikus szerint a covid által okozott gazdasági nehézségeket sikerült leküzdeni, 2019-hez képest is csökkent a munkanélküliek száma Békésben.

Zalai Mihály szerint Békés megyében évente nagyjából 100 kilométer közút felújítására lenne szükség, ám az elmúlt időszakokban nagyjából 20 kilométernyi útfelújításra volt lehetőség évente.

2020-ban és 2021-ben azonban 53-55 kilométer felújítás történt éves szinten a megyei önkormányzat kezelésében lévő uniós, területfejlesztési operatív programban megvalósuló útfelújítások és a Magyar Falu program támogatásainak segítségével.

A közlemény aláhúzza, az M44-es gyorsforgalmi út befejezése nincs veszélyben, az autóút folytatását nem függesztették fel. A Kecskemét környéki szakasz építése 2025 elejére várhatóan megvalósul - írják.

A Békés Megyei Önkormányzat a saját költségvetéséből 7,5 millió forintot fordít minden évben arra, hogy csatlakozzanak a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázathoz. "Viszonylag kevés megyei önkormányzatnak van lehetősége ma már erre" - idézi a közlemény Zalai Mihályt, aki hozzátette, a programhoz a viharsarki önkormányzatok több mint kétharmada szintén csatlakozik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!