Jobbik: az oktatás kiemelt nemzetpolitikai ágazat

Belföld, 2019.11.16

Kiemelt nemzetpolitikai ágazatként tekint a Jobbik az oktatásra, ezért tartja szükségesnek, hogy erre a területre fordítsák a nemzeti össztermék 6 százalékát, de lehetőség szerint inkább 8 százalékát - mondta Brenner Koloman, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

A politikus közölte: "napvilágot látott a hír, miszerint bevezetik esetleg a 0. évfolyamot az általános iskola előtt", elsősorban azoknak a gyerekeknek, akik még nem iskolaérettek.

Kiemelte, a Jobbik oktatási programjában is hangsúlyosan szerepel az óvoda és az általános iskola közötti átmeneti időszak megfelelő kezelése, ezért úgy vélik, hogy a 0. évfolyam bevezetésének terve mögött valós probléma áll. Ugyanakkor megjegyezte, erről szakpolitikai vitát kellene folytatni, hogy kiderüljön, valóban szükség van-e ilyen jellegű lépésre.

Hozzátette, nagyon sok a nyitott kérdés az ügyben. Kérdésként tette fel, hogy ki foglalkozna a gyerekekkel (óvónő, tanító, esetleg gyógypedagógus) ezen az évfolyamon, az óvodai vagy az iskolai neveléshez tartozna, és biztosítva lenne-e a kiscsoportos foglalkozás anyagi és a szakmai háttere.

Brenner Koloman közölte: fontos a fokozatos átmenet az óvoda és az általános iskola között, ebben a 0. évfolyamnak lehetne szerepe, de csak akkor, ha valóban az iskolai oktatásra való ráhangolódást szolgálja.

Ennek megvalósításához azonban nem a nemzeti alaptanterv (Nat) iránymutatására, hanem egy részletes szakmai és módszertani háttér kidolgozására van szükség - mondta.

Kitért arra is, hogy tíz hónappal az új Nat bevezetése előtt még mindig nem tudni semmilyen részletet annak tartalmáról. A Jobbik szerint mindez azt mutatja, hogy a Fidesz teljesen tanácstalan az oktatás ügyében, "csak ötletelés és kapkodás folyik". Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kormány felismert néhány égető problémát, például a nyelvoktatás katasztrofális helyzetét.

Brenner Kolomant a sajtótájékoztató végén a Mi Hazánk Mozgalom által délutánra tervezett, Horthy Miklósnak emléket állító fáklyás felvonulásról kérdezték, válaszul a politikus úgy fogalmazott: "a Fidesz által támogatott pártok felvonulását nem kommentálom".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!