A politikus azt kérte, hogy állítsák helyre a kata korábbi szabályait, egyedül a megemelt értékhatárt hagyva hatályban a múlt héten elfogadott módosítások közül, valamint nyissák meg a hazai mikro-, kis- és középvállalatok előtt is a jelenleg a multinacionális cégeknek nyújtott támogatásokat.
Azzal érvelt: a katás vállalkozások tavaly körülbelül ugyanennyi pénzt fizettek be a magyar költségvetésbe, mint amennyivel az az óriáscégeket támogatta, holott az utóbbiak "elképesztően magas profitra tesznek szert" Magyarországon.
Z. Kárpát Dániel azt hangsúlyozta: a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások adják a munkahelyek kétharmadát, eközben a kormányzat jellemzően a multikat támogatja; szerinte ehelyett arra volna szükség, hogy a kisebb hazai vállalkozások előtt is nyissák meg ezeket a forrásokat, lehetővé téve, hogy ebből az évi 2-300 milliárd forintból ezek a cégek is hajthassanak végre fejlesztéseket, teremthessenek vagy tarthassanak meg munkahelyeket. Nem kell elüldözni a multikat, de a közteherviselésük felé kell elmozdulni, mind az adózásuk tekintetében, mind pedig a támogatási rendszert illetően - fogalmazott, felvetve, hogy az egymást követő Orbán-kormányok a 2010 előtti kabineteknél is jobban dotálják a multinacionális vállalatok magyarországi jelenlétét.
(MTI)
Címkék
Z. Kárpát Dániel
Jobbik
Véleménye van? Szóljon hozzá!