A szegedi rendőrök egy férfival szemben intézkedtek 2026. október 13-án hajnali 1 óra körül a megyeszékhely belvárosában.
A sofőr észrevette a mögötte haladó egyenruhásokat, majd annak ellenére lehúzódott és megállt, hogy a rendőrök erre utaló magatartást nem tettek. A férfi ezzel felkeltette a rendőrök figyelmét, akik ellenőrizték.
Az intézkedés során derült ki, hogy a férfi soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, valamint jogerős bírósági határozat alapján valamennyi járműkategóriától eltiltották.
A járművezető elismerte a bűncselekmény elkövetését, akit a Szegedi Rendőrkapitányságra állítottak elő.
A Szegedi Rendőrkapitányság az alkalmi sofőr ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt indított eljárást.
Forrás: Webrádió - Szeri Marcell (felelős szerkesztő)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!