TV műsor

Június 4-től Csongrád-Csanád lesz megyénk neve

Belföld, 2020.05.25

A trianoni békeszerződés 100. évfordulóján, június 4-én megváltozik Csongrád megye neve, Csongrád-Csanád megyére. Napjaink Csongrád megyéjének délkeleti egysége az egykori, 1030-ban alapított Csanád vármegye két délnyugati járása volt korábban.

Csongrád tábla
Trianon századik évfordulójától, jövő hét csütörtöktől megyénk neve Csongrád-Csanád megye lesz – jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott hétfőn Szegeden. A kormánymegbízott kiemelte, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterként 2017. március 31-én javasolta a megyei közgyűlésnek a névváltozást. A közgyűlést követően az Országgyűlés döntött arról, hogy 2020. június 4-től Csongrád megye neve Csongrád-Csanádra módosul. Juhász Tünde azt is elmondta, a megyében élőknek semmi teendőjük nincs a névváltozás miatt, viszont a hivataloknak és intézményeknek le kell cserélniük például a bélyegzőjüket. – Büszkén viselheti megyénk immár Csongrád mellett Csanád nevét is, amely mindenképpen eszmei értékkel bír. Hiszem, hogy legalább ilyen jelképes orvosságra minden magyar lelkének szükség lenne - fogalmazott a kormánymegbízott.

Az ország széle lett

Az 1030-ban alapított Csanád megye 1920 után az ország közepéből a szélévé vált, az országhatárt megváltoztató erőszakos trianoni diktátum következményeként. Csongrád megye 1950 óta működik a mai közigazgatási határai között. A kommunista diktatúra kiépítésének egyik utolsó fázisaként ugyanis Rákosi Mátyás és pártállama fölszámolta a hagyományos magyar önkormányzatiságot és annak történelmi szerveit, köztük a vármegyerendszert, helyette pedig a szovjet mintájú tanácsrendszert vezette be.

Három vármegyéből egy

Ekkor alakult ki a mai Csongrád megye: a 11. században Szent István által alapított Csongrád vármegye és Csanád vármegye, valamint a 13. században szerveződött Torontál vármegye területének kisebb-nagyobb része terül el megyénk jelenlegi határai között – foglalta össze Miklós Péter történész, aki 2017-ben a megyei közgyűlés tagjaként terjesztette elő a névváltoztatás anyagát. Hozzátette, a magyar államisággal egyidős megyerendszer az önkormányzatiság és az autonómia egyik legrégebbi megnyilvánulása.

Emlékérem is készült

A Csongrád Megyei Önkormányzat a június 4-i névváltozás alkalmából emlékérmet készíttetett. Az érme előlapján, oldalán Csongrád-Csanád megye címere, míg a hátoldalán a két megye nevével ellátott pajzs, a megye határvonala, valamint a jelenlegi és a korábbi megyeszékhelyek láthatóak – tudatta Gémes László, a megyei közgyűlés elnöke.
(Webrádió)

Címkék

Csongrád-Csanád megye
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!