Kásler: a Batthyány-Strattmann László-díj az emberség kitüntetése

Belföld, 2019.10.31

A gyógyítás szellemisége évezredeken keresztül nem változott, "a szeretettel fordulás elesett embertársaink felé meghatározta az emberiség történelmét" - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, egészségügyi szakmai díjak átadásán.

Kásler Miklós köszöntőjében úgy fogalmazott, a díj névadója, Batthyány-Strattmann László orvos ezt a szemléletet képviselte, hiszen azokat gyógyította, akiket mások már nem.

A miniszter felidézte: Batthyány-Strattmann László dúsgazdag arisztokrataként élvezhette volna az élet minden örömét, de ő az I. világháborúban, majd azt követően is a legnyomorultabbaknak, legszegényebbeknek szentelte életét.

A kitüntetettekhez szólva Kásler Miklós azt mondta, önök, akik ezt a díjat kapják, ugyanezt a szellemiséget képviselik. Ez a díj nem tudományos munkásságért járó díj, hanem annál lényegesen több, ez az emberség kitüntetése - emelte ki.

Egyben arra kérte a kitüntetetteket, hogy ezt a mentalistást adják tovább a következő generációnak abban a korban, amikor a gyógyítás ősi művészetét egyre inkább kezdi kiszorítani az egészségügyi szolgáltatások rendszere.

A Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen az egészségügyi munkát elismerő díjakat adott át Kásler Miklós miniszter és Csiki Zoltán egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár.

Batthyány-Strattmann László-díjban nyolcan, Pro Sanitate-díjban huszonheten részesültek, tizenöten miniszteri elismerő oklevelet vehettek át.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!