Kásler: Semmelweis életműve csak a görög hősökéhez hasonlítható

Belföld, 2018.07.02

Semmelweis Ignác életműve csak a görög hősökéhez hasonlítható, mivel azért áldozta életét, amiben hitt, amiről meg volt győződve - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budakeszin, a felújított szakorvosi rendelő átadásán.

A Pest megyei településen Semmelweis-napi ünnepség keretében adták át a felújított rendelőt, amely bővíti az ellátást. A megnyitón Kásler Miklós felidézte Semmelweis Ignác életművét, hangsúlyozva, a dualizmus korának kiemelkedő orvosprofesszora német származása ellenére is magyarnak vallotta magát.

Elmondta: Semmelweis Ignác a világon először bizonyította a statisztika módszerével orvosi felfedezését, amelynek kiemelkedő szerepe volt a gyermekágyi láz leküzdésében. A klórmész-oldatos kézmosást antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak Semmelweis Ignác, aki nem élhette meg felfedezésének elterjedését, általános használatát - tette hozzá Kásler Miklós.

Csutoráné Győri Ottilia (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy összefogással újították fel a szakorvosi rendelőt, amely tíz új rendelővel - köztük neurológiaival - bővíti az ellátást.

A polgármester kitért arra, hogy életmód-tanácsadás keretében az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet szakemberei segítik a dohányzásról leszokást.

A Semmelweis-nap a magyar egészségügy napja, amelyet 1992 óta minden év július 1-jén tartanak meg. 1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác, akit az anyák megmentőjének neveznek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!