Két új szociális ellátási formát vezet be a nyíregyházi önkormányzat

Belföld, 2023.03.30

A más ellátásra nem jogosult gyermekek étkeztetési díjtámogatásának, valamint a nyugdíjasok rezsiköltség-támogatásának bevezetéséről döntött Nyíregyháza közgyűlése csütörtöki ülésén.

A szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítását egyhangúlag szavazták meg a képviselők.

Az elfogadott határozat az élelmezési nyersanyagköltségek emelkedésével indokolja az étkezési térítési díjtámogatás bevezetését. A dokumentum szerint az általános és középiskolás korosztály számára igénybe vehető ellátási forma azon gyerekek mindennapi étkezését segíti az iskolában, akik egyéb módon nem részesülnek kedvezményben.

A gyermekenként adható havi 4 ezer forintos támogatást azok igényelhetik, akiknek családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az - öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege helyett bevezetett - úgynevezett szociális vetítési alap összegének 250, egyedülálló esetén annak 300 százalékát, legfeljebb két általános iskolai vagy nappali középiskolai tanuló taníttatásáról gondoskodnak, illetve nem jogosultak ingyenes vagy kedvezményes étkezésre.

Amennyiben az étkezési térítési díj az adott hónapban nem éri el a szociális vetítési alap összegének 15 százalékát, a nyújtható támogatás összege megegyezik a havi étkezési térítési díj mértékével - olvasható a határozatban.

A helyi lakásfenntartási támogatáson belül létrehozott rezsiköltség-támogatást azok a 75 éven felüli idősek vehetik igénybe, akiknek háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének 350 százalékát, lakásfenntartási támogatásra nem jogosultak és a házastársak egyikének sincs vagyona. A havonta 3000 forintos ellátási formát ugyanazon lakásra csak egy jogosultnak állapítják meg, de az albérleti vagy bérleti szerződéssel rendelkező idősek is igénybe vehetik.

A határozat szerint a két új ellátási forma pénzügyi fedezetét a 600 millió forint keretösszegű, szociális és gyermekjóléti ellátásokra fordítható költségvetési forrásból finanszírozza az önkormányzat.

Az ülésen a képviselők elfogadták az első lakáshoz jutók támogatásáról szóló önkormányzati rendelet módosítását is. Ennek értelmében emelkedik az egy főre jutó jövedelemhatár, azaz bővülhet a támogatható kérelmezők száma, valamint 35 millió forintról 45 millió forintra emelkedik a lakás vételárának összege.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!