Papp László (Fidesz-KDNP) közölte: tavaly 197 ezren keresték fel "Magyarország legvagányabb strandját". Hozzátette: az idén elsősorban a vendégeket vonzó programkínálatot bővítik, szeretnék, ha az Aquaticum a családok kedvelt kikapcsolódási helye lenne, miközben a bulizni vágyó fiatalokat éjszakai fürdőzés várják.
A hagyományok folytatásaként egy napra - az idén július 6-án - újra a végzős debreceni középiskolásoké lesz a strand; a díjmentes belépés mellett különleges programokkal, versenyekkel várják a diákokat.
A polgármester kitért a Debrecen-városkártyára is, amelyet már több mint húszezren váltottak ki, s amellyel legalább 15-20 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe a strandlátogatók.
A nagyerdei strand jelentős mértékben járul hozzá a város idegenforgalmához: tavaly a csaknem 550 ezer vendégéjszakából mintegy 300 ezer külföldiekhez kötődött. A strand vendégeinek ugyanakkor 95 százaléka belföldi volt, háromnegyedük helybéli - ismertette a polgármester.
Fazekas Lajos fürdőigazgató jelezte: a gyermeknapon egész napos programokkal várják a családokat; Debrecen-kártyával akár 34 százalékos kedvezmény is igénybe vehető.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!