A közlemény szerint az 1946-os születésű Kalmár Mártont Szeged egyik kiemelkedő jelentőségű kortárs művészeként tartják számon. Az alkotó egész élete során ezer szállal kötődött a városhoz; az 1961-ben induló Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola első osztályában érettségizett, harminc évvel később pedig egykori iskolájának művészeti vezetőjeként dolgozott.
A szegedi SZÖG-ART Művészeti Egyesület, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagjaként tevékeny, ismert alakja volt város kulturális életének és az országos képzőművészeti közéletnek is.
Több alföldi városban, köztük Kiskunmajsán, Medgyesegyházán, Mórahalmon és Szankon is megtalálható köztéri szobrai jelentősen meghatározzák a régió e településeinek képét, és Szegeden is keze nyomát dicséri számos bronz- és márványszobor, dombormű.
A Regionális Összművészeti Központ egy tavaszi emlékkiállítással kíván tisztelegni a nagyformátumú alkotó előtt; amelynek előkészítésében a nyilvánosság segítségét kérik. A szervezők szeretnének minél sokrétűbb, gazdagabb kiállítási anyagot összeállítani, a szobrászművész életművét minél teljesebb egészként megidézni a palotában.
Ezért arra kérik a közönséget: aki rendelkezik Kalmár Márton által készített, kiállításra alkalmas műtárggyal, melyet a tárlat időtartamára szívesen a REÖK rendelkezésére bocsátana jelentkezzen február 23-áig a műalkotás fotójával, lehetőség szerint minden ismert adatával, a
[email protected] elérhetőségen.
A tárlat kurátora és a kiállítótér adottságai határozzák majd meg, mely művek jelennek majd meg az összeállításban a magántulajdonban lévő alkotások közül.
Fotó: MTI/Archív
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!