Kikerülhet az eladó tábla a Tiszavirágra?

Belföld, 2022.10.12

Portálunk több forrásból is úgy értesült, hogy eladhatják a néhány napja bezárt Tiszavirág Hotel és Kávézó épületét.

Tiszavirág Hotel és Kávézó
Azt már régebben pedzegették, hogy a rezsiárak drasztikus emelkedése miatt lakat kerülhet Szeged egyik legszebb belvárosi szállodájára. A szóbeszéd végül október 8-án vált valósággá, amikor a szálloda saját Facebook oldalán közölte a hírt, mely szerint határozatlan időre bezárja kapuit a vendégek előtt. Érdekes, de a helyi sajtó mellett még Magyarország legolvasottabb oldala, az Index is foglalkozott a bezárás tényével. Úgy tűnik, hogy a hotel jelenlegi tulajdonosai nem az újranyitásban gondolkodnak, hiszen mint portálunk megtudta kikerülhet az eladó tábla az épületre. A bezárás okát egyébként a tulajdonosok nem osztották meg a közösségi oldalukon, de szinte biztosra vehető, hogy az elszabadult rezsiköltségek jelentős szerepet játszottak abban, hogy lakat kerüljön Szeged egyik legkülönlegesebb szállodájára. Az épületet egyébként nem a jelenlegi, hanem korábbi tulajdonosa újította fel még 2012-ben, amelyet a falra elhelyezett kis kőtábla is bizonyít. Egyébként a Tiszavirág korábbi tulajdonosa a dohányiparban érdekelt és szerepelt a Forbes TOP50 leggazdagabb magyar listáján is. A Hotelt korábban birtokló család mintegy 4 éve adta el a Tiszavirágot jelenlegi tulajdonosának, akinek több érdekeltsége is van Szegeden, például a családi érdekeltségbe tartozik az Alabárdos étterem is.  

Úgy tudjuk, hogy a jelenlegi tulajdonost a nyáron megkeresték egy ajánlattal, de a vevő és az eladó elképzelése az árral kapcsolatban nem egyezett, így az üzlet hamar meghiúsult.  

Egyébként információink szerint a hotel kávézó része kifejezetten jól ment, ugyanakkor ez nem volt elmondható az étteremről, noha minőséget képviselt. A szálloda kihasználtsága átlagosnak volt mondható.  

Úgy tudjuk a Tiszavirág Hotel és Kávézóért mintegy 1 milliárd forintot kérnek, amely nem tűnik annyira soknak, tekintve, hogy mindent tartalmaz, még a teljes berendezést is. Hogy mi a minden? 1800 nm2, 12 szoba, étterem konyhával, kávézó, wellness, valamint tartozik hozzá 10 darab teremgarázs is. A Tiszavirág egyébként nem volt kérész életű, hiszen év végén ünnepelte volna 10. évfordulóját, egy új tulajdonossal és koncepcióval reméljük még folytatódik a története.

Cikkünket frissítjük, amennyiben további információt tudunk meg az eladással kapcsolatban.
(Webrádió)

Címkék

Tiszavirág Hotel és Kávézó Szeged

Galériánk

Tiszavirág Hotel és Kávézó Tiszavirág Hotel és Kávézó
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!