Kinevezték az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét és új tagozatvezetőit

Belföld, 2020.09.22

Kinevezték az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét és új tagozatvezetőit kedden; a megbízóleveleket az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át.

Kinevezték az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét és új tagozatvezetőit Kásler Miklós köszöntő beszédében úgy fogalmazott, a koronavírus-járvány hatására hangsúlyosabban előtérbe kerültek azok a törekvések, amelyek az egészségügy átalakítását célozzák.

Úgy tűnik, ehhez a feltételek is együtt állnak - tette hozzá, kiemelve, hogy teljes átalakításra törekednek preventív személetmód alapján. Kitért a népegészségügyi megbetegedések leküzdésére tett intézkedésekre, ezen egészségprogramok bázisai az országos intézetek lettek.

Kásler Miklós szerint mindezeket a változásokat a kormány leghatározottabb támogatásával hajtják végre, törvényes és egyértelmű viszonyokat teremtve a magán- és az állami ellátórendszer között, és eljött az a lehetőség is - mondta - , hogy "komolyan foglalkozzunk a fizetésekkel és a paraszolvencia összefüggéseivel".

A szakmai kollégium tagozatvezetőit teljes bizalmáról biztosított a miniszter. A grémium elnöke Kollár Lajos professzor, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának igazgatója lett.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Kinevezték az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét és új tagozatvezetőit Kinevezték az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét és új tagozatvezetőit Kinevezték az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét és új tagozatvezetőit Kinevezték az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét és új tagozatvezetőit
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!